Az egykori Real Madrid játékos volt csapattársát szerette volna megöletni

Az egykori védő komoly bajban.


A spanyol bundabotrányban is érintett Raúl Bravót letartóztatta a rendőrség, mert a gyanú szerint tíz társával együtt ő küldött bérgyilkost a január elején meglőtt meglőtt Darko Kovačevićre.

A 46 éves szerb focista 2009-ben vonult vissza az Olympiakosz csapatából, ahol csapattársa volt Bravónak.

"Láttam egy embert kiszállni az autóból, majd elindult felém. Ösztönösen elvetődtem valamiért, ő pedig lőni kezdett. Ezt követően elfutott, beugrott a kocsiba és elmenekült" - mesélte az egykori Juventus játékos.

Bravo és Kovačević közötti a konfliktus szálait gyorsan összelehet kötni, hiszen állítólag a szerb visszavonult labdarúgó volt az, aki információkkal látta el a hatóságot Bravo fogadási ügyeiről. Legalábbis az olasz Gazzetta dello Sport egy szerb újságcikk alapján ezt fogalmazta meg.

A 38 éves Raúl Bravo a Real Madrid saját nevelésű játékosa, ahol 2007-ig játszott, majd az Olympiakosz csapatához szerződött, onnan pedig már csak egyre kisebb klubokban fordult meg. A bundaügyeket a 2016-17 és a 2017-18-as szezon alatt, már visszavonult játékostént intézte a gyanú szerint.

Forrás: marca.com
Borítókép:Martin Rose / Bongarts / Getty Images

Videók