A Valencia csatárával erősít a Barcelona

Hamarosan hivatalosan is bejelenthetik a Barcelona új játékosaként a Valencia támadóját, Paco Alcacert.


 

 
 
A spanyol válogatott játékosa már Barcelonában van, ahol átesik az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, majd alá is írhatja szerződését. A gránátvörös-kékek 30 millió eurót fizetnek majd a támadóért.
 
Az Eibar ellen Alcacer már a Valencia keretében sem volt, a Mundo Deportivo szerint öt évre ír majd alá még hétfőn.
 
A hivatalos bemutatásra még várni kell, mert a spanyol válogatottal készül a Liechtenstein elleni világbajnoki selejtezőre. 
 
A 22 éves játékos a Valencia neveltje, 2010-ben mutatkozott be a felnőttek között, a 2012-13-as idényt kölcsönben a Getafénál töltötte. A spanyol bajnokságban 51 meccsen 25 gólt szerzett az elmúlt két évben, ő szerezte a legtöbb gólt a spanyol válogatottban az Európa-bajnoki selejtezőkön, de a végső Eb-keretbe végül nem került be.
 
Alcacer megszerzése végre pontot tehet az egész nyáron át íródó történet végére, a Barca ugyanis régóta keres támadót, aki tehermentesítheti a Lionel Messi, Luis Suarez, Neymar triót, amely 131 góllal zárt az előző idényben.
 
Alcacer a negyedik játékos az utóbbi négy évben, aki a Valenciától igazol Barcelonába Jordi Alba, Jeremy Matheiu és Andre Gomes után.
 

Videók