A tökös Simeone is tudja: ezt muszáj volt

Az Atlético Madrid menedzsere elfogadja, a szurkolók viszont nem teljesen.


Nagy Gyula publicisztikája.

A Real Madrid története során 11-edszer hódította el a labdarúgó Spanyol Szuperkupát, miután a vasárnapi fináléban tizenegyesekkel legyőzte a városi rivális Atléticót Szaúd-Arábiában.

Ennek ellenére mégsem erről szólnak a cikkek, sokkal inkább Federico Valverde szabálytalanságáról, ami a mérkőzés utolsó perceiben történt Álvaro Morata ellen. Morata egy remek kiugratást követően, egyedül vihette a labdát a Real kapujára. A 21 éves uruguayi utolsó emberként becsúszva buktatta a spanyol támadót, amiért ugyan piros lapot kapott, viszont minden bizonnyal megmentette csapatát egy góltól, illetve a döntő elbukásától.

Az első gondolata az embernek, hogy hol voltak a védők?
Majd rájövünk, hogy ez egy villámgyors kontra volt és fent ragadtak. Valverde piszok gyors játékos, de Morata is az, ezt bizonyította.

Mit tanítanak egy futballistának ilyen helyzetben?

Ha baj van, már a félpáylán végezd el a taktikai faltot, ha ott nem megy, akkor ahol éred csak ne a tizenhatoson belül. Valverde azt tette, amit mondhatni kellett.

Hogy ez mennyire volt fair?

Természetesen belemehetünk abba, hogy ez mennyire piszkos húzás volt, de ne legyünk már naívak. Ezt tíz labdarúgóból nyolc megtette volna a csapata érdekében egy ilyen fontos szituációban. Nem okozott súlyos sérülést, piros lapot kapott érte nem reklamált, ahogy sokszor teszik azt még ilyen szituációkban is sokan.

Fede Valverde: "Ezt nem lett volna szabad. Bocsánatot kértem Moratától, mert nem jó dolog amit tettem, de én voltam az utolsó ember. Igyekeztem másképp megoldani, de már nem érhettem el a labdát. Örülök a trófeának, de ugyanakkor rossz érzésem is van amiatt, amit tettem."

Megbánta-e a srác? Szerintem nem. Túlságosan felfújják ezt a sztorit, mert egy sorsdöntő mozzanat volt. A bocsánat kérés ettől függetlenül egy alap, de véleményem szerint fordított helyzetben Morata is ezt tette volna.

Diego Simeone: "Valverde teljesen megérdemli a meccs embere címet, mert megnyerte a csapatának a mérkőzést. Amikor elment mellettem, azt mondtam neki: Ne aggódj, mindenki ugyanezt tette volna a helyedben, azt tetted amit tenned kellett."

Nem mindennap olvasni ilyen nyilatkozatot az argentin menedzsertől. Pont az ő szájából fura is lett volna mást hallani. Simeone a saját játékosaitól pont ezt várja el, hogy mindent megtegyenek a csapatuk érdekében. Piszkos módszer ide vagy oda. Esélytelen, hogy leigazolja de biztos vagyok benne, hogy szerelmes lett egy pár percig Valverdébe Simeone.

A meccs embere cím:
Mindenki döntse el maga, hogy mit gondol, de szerintem ez is teljesen jogos döntés volt, hogy Valverde kapta. Remekül játszott az egész mérkőzés alatt, és lehet, hogy nem nyeri el a fair play díjat, de az biztos, hogy megmentette csapatát, amivel ő lett a meccs hőse!
 

Olvastam olyan kommenteket is, miszerint fordított helyzetben favágó kutyának lennének nevezve a matracosok. Nos, ezek szerint mindenki úgy gondolja, hogy fordított helyzetben ugyanez történt volna: szabálytalanság!

Sport365.hu - Simeone: Mindenki ugyanezt tette volna Valverde helyében

A Real Madrid története során 11-edszer hódította el a labdarúgó Spanyol Szuperkupát, miután a vasárnapi fináléban tizenegyesekkel legyőzte a városi rivális Atléticót Szaúd-Arábiában. Diego Simeone: "Valverde teljesen megérdemli a meccs embere címet, mert megnyerte a csapatának a mérkőzést. Amikor elment mellettem, azt mondtam neki: Ne aggódj, mindenki ugyanezt tette volna a helyedben, azt tetted amit tenned kellett."

Borítókép: Francois Nel/Getty Images

Videók