A Roma és a Spurs is lecsapna a Real támadójára

Korábban már megcsillanthatta remek képességeit.


Mariano neve is azok között szerepel a Real Madrid listáján, akik távozhatna k a nyáron. Helyzete más mint Ceballosé, Marcos Llorente-é és Kovacicé, akik el akarták hagyni a klubot.
 
A Real Madrid nyitott a játékos eladására, miután Zidane nem mutatott kifejezett ragaszkodást a játékos felé, azonban Mariano nem hiszi, hogy a távozás lenne a legjobb lehetőség számára.
 
A Lyonban mutatott 2 szezonnal ezelőtt mutatott kitűnő teljesítménye ellenére, amikor 21 gólt szerzett, a kevés lehetőséggel küszködött az elmúlt idényben. Viszont boldog Madridban, és úgy érzi, megváltoztathatja Zidane véleményét, ha maradhat, és harcolhat helyéért.
 
Viszont több európai klub is felfigyelt Mariano helyzetére, és érdeklődött az elérhetőségéről, ezek közül a legutóbbi pedig az AS Roma. A Serie A csapatot egy kölcsönszerződés érdekelné,  de a Madrid végleges megoldást szeretnem, hogy kiegyensúlyozhassa a költségvetését az után, hogy Florentino Pérez leigazolta Eden Hazard-t, Luka Jovicot ls Ferland Mendy-t is mások mellet.
 
Egy másik lehetőség a Tottenham Hotspur, mely szintén vinné a támadót. Llorente megüresedett posztját vehetné át, akinek lejárt a szerződése a londoniakkal.
 
Fotó: Sonia Canada/Getty Images

Videók