A Liverpool ásza lehet a Barcelona "B-terve"

Haaland helyett ő is jó lesz?


Mohamed Salah egyelőre nem tudott megegyezni a Liverpoollal az új szerződését illetően. Most úgy tűnik, nem kell aggódnia, ha nem tudná nyélbe ütni az üzletet, mert egy másik nagyklub is érdeklődik utána.

A Barcelona elnökének, Joan Laportának az az álma, hogy szerződtetni tudja Erling Haalandot, ugyanakkor az Athletic beszámolója szerint úgy tűnik, a Manchester City és a Real Madrid jobban áll a norvég sztárért folyó versengésben. A Daily Mail nemrég arról írt, hogy az említett csapatok közül várhatóan az angol klub lesz majd a befutó.

A Barcelona ennek tükrében egy „B-terven” is dolgozik. Az elmúlt napokban számos csatár neve került szóba a katalán csapattal kapcsolatban.

Az AS nevű spanyol lap azonban most egy újabb játékos lehetséges érkezését lengette be. Az újság szerint Mohamed Salahra gondolhatot Joan Laporta, amikor világklasszis csatárt ígért Xavinak a következő szezonra.

Xavi és Mateu Alemany sportigazgató úgy véli, hogy Salah tökéletes alternatívája Hålandnak, Barcelona szerint pedig idén nyáron 60-70 millió euróért megvásárolhatják. Salah liverpooli szerződése 2023 nyarán jár le, és jelenleg nagyon távol állnak egymástól a felek. A becslések szerint az átigazolási díjon kívül évi 100 millió eurós fizetéssel kell számolnia a katalánoknak, amit négy éven keresztül fizetnének a sztárnak.

Az AS szerint a Barcelona pozitív visszajelzéseket kapott Salah segítőitől. Az egyiptomi világsztár állítólag nyitott egy új kalandra. Salah-t az is vonzza, hogy Xavi vezetésével ő lett a Barcelona új projektjének új neve – írja az újság.

Az információk szerint a Barcelonának "C-terve" is van, aki nem más mint a 33 éves Robert Lewandowski, aki jelenleg a Bayern München játékosa.

A lengyel gólkirály szerződése is 2023-ban jár le. Őt Chelsea támadója , a 28 éves Romelu Lukaku követi a kívánságlistán.

A Catalan Sportnál dolgozó újságíró, Toni Juanmarti ugyanakkor azt írja, hogy Salah csak egy a számos alternatíva közül, amelyeket a Barcelona vizsgál.

Forrás: fotbolltransfers.com

Borítókép: Facebook.com/Liverpool FC

Videók