A Barcelona első embere súlyos vádakkal illette a La Liga főnökét

Elnöki ügy.


Joan Laporta, a Bacelona elnöke azt állítja, hogy a CVC-megállapodás személyes előnyökkel jár Javier Tebas, a La Liga elnöke számára.

A CVC-megállapodást az első két osztály 42 klubja közül 17 írta alá. Tebas és a La Liga 2021-ben, a világjárványt követően kötötte meg ezt az üzletet az egyesületekkel, mindez számos pénzügyi viszályt okozott a spanyol csapatoknak.

Az Athletic Club, a Real Madrid és a Barcelona sem fogadta el azt a feltételt, amely 10,95%-os részesedést biztosítana a televíziós jogokból az elkövetkezendő ötven évben. A megállapodás eredetileg 2,7 milliárd eurót ér, de e három klub nélkül a feltételezések szerint a 2 milliárd euróhoz közelít.

A fent említett szerződés kapcsán Joan Laporta, a barcelonaiak elnöke nemrég egy tévéinterjúban nyilatkozott. Most már nem csak azt állítja Tebasról, hogy megpróbálta fenyegetéssel rávenni az aláírásra, hanem szerinte olyan feltételeket is tartalmaz, ami a ligaelnök személyes érdekeit táplálja.

„Az egyik feltétel az volt, hogy Tebas még tizenöt, majd utána nyolc évig töltse be pozícióját, a fizetése pedig nőjön a duplájára” – véli Laporta.


Az még egyelőre nem tisztázott, mi garantálná Tebasnak a hivatali ideje meghosszabbítását. Ugyanis a La Liga elnökségéről három-négy évente választáson döntenek, a következő pedig idén esedékes. Feltéve, hogy a korábbi feltételeket betartják.

 

Borítókép: Florencia Tan Jun/Getty Images

Videók