A Barca benne látja a következő Messijét

Ígéretes tehetség.


Még Xavi is felkapta a fejét a Barcelona akadémiájának ifjú játékosára.

A Barcelona akadémiája, a La Masia számos klasszist kinevelt már az évek során. Lionel Messi, Carles Puyol és Andreas Iniesta is itt kezdte pályafutását, de a csapat mostani sztárjai közül is akadnak olyanok, akik itt pallérozódtak. Közéjük tartozik Gavi és Ansu Fati. Úgy tűnik azonban, hogy a sikerszéria még nem ért véget. A következő játékos, aki az elitbe juthat, Lamine Yamal lehet.

A szélsőként játszó Yamal mindössze 15 éves, de már az U19-es csapatban játszik. A marokkói és egyenlítői-guineai felmenőkkel rendelkező játékos, már az U16-os spanyol válogatottban is kipróbálhatta magát, ahol négy meccsen egy gólt szerzett.

A La Liga hivatalos honlapján már mini Messiként hivatkoznak a tehetséges fiatalra, aki kora ellenére, a hét elején lehetőséget kapott arra, hogy kilenc utánpótláskorú társával együtt a Barcelona első számú csapatával eddzen.

A játékosról közzétett videón jól látszik, hogy rendkívüli kontrollja van a labda felett, gyorsaságán túl pedig számos trükk is van a tarsolyában, ráadásul ijesztően könnyedén játszik, amellyel a továbbiakban minden védő rémálmává válhat.


Yamal tehetsége állítólag Xavinak is egyből szemet szúrt, aki a Daily Mail szerint beleszeretett a játékába, és esélyesnek tartja őt a felnőtt csapatba való bekerülésre.

Amennyiben így folytatja, elképzelhető, hogy már a nézőknek sem kell rá sokat várni, hogy láthassák őt.

Borítókép: Twitter.com

 

Videók