4 ok, amiért nem éri meg elküldeni Xavit

Menjen vagy maradjon a Barcelona trénere?


A Girona elleni vereséget követően egyre több szurkolóban merült fel a kérdés, hogy valóban Xavi lenne a megfelelő ember a címvédő vezetésére. Korábban lehetett arról hallani, hogy Rafa Marquez venné át a kispadot a jövőben, más források szerint nincs edzőkérdés.

A tribuna.com összeszedett négy érvet Xavi maradása mellett. Egyetérteni nem kötelező vele, de megfontolni érdemes.

1. Túl korai lenne
A Barcelona 21 mérkőzést játszott le a lehetséges több mint 50-ből, amit ebben a szezonban játszhat. Hét pont a hátrányuk a bajnoki címért folyó versenyben, miután 16 bajnokiból kettőt elveszítettek és négyet döntetlenre hoztak. Ez azt jelenti, hogy a Barcának 22 bajnoki mérkőzése van arra, hogy megtartsa a bajnoki címét.

A BL-ben sikerült bejutni az egyenes kieséses szakaszba, a kupa és a szuperkupa pedig még el sem kezdődött.

2. Xavi nem teljesített rosszul
A Barcelona hónapokkal azután rúgta ki Ronald Koemant, hogy Lionel Messi elhagyta a klubot. Leo nélkül a Barca minden bajnoki reménye elszállt és a BL-ben is elmaradtak a győzelmek.

Xavi jött és stabilizálta a hajót. Az elmúlt szezonban a szuperkupa mellett a Barca megnyerte a bajnokságot, ez volt az első LaLiga-sikerük Messi távozása óta.

Ami a Bajnokok Ligáját illeti, Xavi három év után először vezette a Barcát a 16 közé. Ez arról árulkodik, hogy folyamatos a fejlődés, ami miatt Xavi úgy tekint a csapatára, mint egy épülőfélben lévő csapatra, nem pedig mint a kész termékre. Ahhoz, hogy bármit felépüljön, időre van szükség.

3. Ki váltja őt?
Ez a trükkös kérdés mindenkinek szól, aki azt skandálja, hogy "Xavi kifelé". Nem sok olyan top edző van, aki most a Barca élére állna. A lap szerint Rafa Marquez még nem áll készen a feladatra

A Barcelonának alaposan át kell gondolnia, hogy ki veszi át Xavi helyét, mielőtt meghúzná a ravaszt. Jelen állás szerint nincs sok opció Laporta előtt, ha van egyáltalán.

4. A Barca nem engedhet meg magának új edzőt
Szeptemberben a Barca meghosszabbította az edző kontraktusát. Az új szerződés értelmében 2025-ig maradhat a klubnál, és opciós lehetőség van a további hosszabbításra is.

Ez azt jelenti, hogy a Barca számára súlyos összebe kerülne, ha úgy döntene, kirúgja Xavit. Ez anyagi csapás lenne, amit nehezen viselnének. Mert Xavi kifizetése mellett a Barcának meg kellene találnia a forrást, hogy új edzőt alkalmazzon új szerződéssel.

Mivel a Barca már így is kötéltáncot jár a Pénzügyi Fair Play tekintetében, egy új edzőt felvenni olyasmi, amit most nem biztos, hogy megengedhetnek maguknak.

Hogy döntenél ezek után? Megérné kirúgni Xavit? Írd meg kommentben!

Borítókép: Getty Images

Videók