Szoboszlai is közel a távozáshoz

Kulcsjátékosaik hagyják el a Salzburg együttesét.


Az olasz szakértő és játékosmegfigyelő Salvatore Casappulla, a szlovák válogatott középpályás, Stanislav Lobotka Nápolyba való szerződéséről mondta el elsősorban a véleményét a Tuttonapoli.net honlapnak, azonban szóba került a magyar labdarúgás nagy reménysége, Szoboszlai Dominik is.

„Lobotka játékát már a magyar-szlovák Eb-selejtezőn is figyelemmel követtem. Ezen a találkozón viszont Szoboszlai Dominik teljesítménye is felkeltette az érdeklődésem, de őt úgy tudom, hogy közel áll ahhoz, hogy aláírjon egy olasz klubhoz.”

Hogy melyik olasz együttesre gondolt a szakértő, azt pontosan nem tudjuk. De ha az elmúlt hetek, hónapok híreit vesszük alapul, akkor a legesélyesebb befutó a Lazio lehet.

Sport365.hu - Szoboszlai Dominik komoly döntés előtt

A La Gazetta dello Sport értesülései szerint először csak fél évre szólna a kölcsönadás, és a szerződésben szerepelne egy esetleges vásárlási opció is. Szoboszlai értékét jelenleg az olasz lap 30-35 millió euróra becsüli, mindeközben a transfermarkt.com 15 millióra. Viszont azt tudni való, hogy egy focista értékét nem lehet csak egy összegre belőni, hiszen ez folyamatosan változhat különböző tényezők kapcsán.

Forrás: tuttonapoli.net
Borítókép: TF-Images/Getty Images

Videók