Serie A: vezetői belháború tombol a Milannál

Úgy tűnik, a Milannál áll a bál. A klub elnöke, Silvio Berlusconi rettenetesen kiakadt a csapat alelnökére, Andriano Gallianira.


Az ügynek két előzménye is van. A Corriere della Sera szerint Silvio Berlusconi, aki nem kevés pénzt fektetett elnökként az elmúlt években a csapatba, kifogásolta beosztottja, Galliani átigazolási politikáját, és azt, hogy az alelnök nem képes áldozatokat hozni a klub anyagi stabilitásának fenttartása érdekében.

Mint ismert, a PSG 40 millió eurót ajánlott a piros-feketék svéd támadójáért, Zlatan Ibrahimovicért. Az újság beszámolója szerint Berlusconi teljesen kiakadt beosztottjára, amiért elutasította a franciák támadóját, hiszen így nem csak egy jelentős bevételtől esett el ő és a klub, hanem továbbra is nekik kell finanszírozniuk a klasszis horribilis bérét. Berlusconinak az sem tetszett, hogy Galliani nem adta el az alulteljesítő, de ehhez képest rengeteget kereső Robinhót sem.

Az ügy végeredménye az lett, hogy Berlusconi lányát, Barbarát (aki maga is tagja a Milan vezetőségének) bízta meg azzal, hogy mostantól neki kell felügyelnie a játékosok szerződéseit. Ráadásul a pletykák szerint ha Galliani teret veszít a vezetőségben, a jó öreg Silvio fia, Piersilvio is bevetésre kész, és hajlandó lenne nagyobb szerepet vállalni a klub vezetéséből. Könnyen lehet, hogy hamarosan családi vállalkozássá silányul tehát az olasz klub vezetősége...

Videók