Odaadták a győzelmet a Juventusnak a Napoli ellen

Gattuso csapatától egy pontot levontak.


A címvédő Juventus labdarúgócsapata 3-0-s eredménnyel kapta meg a Napoli ellen október 4-én elmaradt bajnoki mérkőzést, ráadásul a nápolyiaktól egy pontot levontak - tette közzé határozatát szerdán a Serie A fegyelmi testülete.

A nápolyiak korábban azt közölték: a gárda azért nem indult útnak a rangadóra, mert a helyi egészségügyi hatóságok utasítására karanténba került az egész csapat, mivel két játékos - Piotr Zielinski és Eljif Elmas -, valamint egy munkatárs megfertőződött a koronavírussal.

A Serie A koronavírus-protokollja megegyezik az európai szövetség vonatkozó szabályaival, tehát ha egy csapatnak van legalább 13 bevethető játékosa, köztük legalább egy kapus, akkor a meccset le kell játszani.

A Napoli arra a szabályra hivatkozott, amely kimondja: a helyi hatóságok rendelkezései felmentést adhatnak a mérkőzés lejátszásának kötelezettsége alól. Kérelmét azonban a liga elutasította, a friss döntés nyomán pedig a három pontot a - Ferencvárossal azonos Bajnokok Ligája-csoportban szereplő - Juventus kapta 3-0-s gólkülönbséggel, ráadásul a Napolit egy pont levonásával szankcionálták.


Borítókép: Daniele Badolato - Juventus FC/Juventus FC via Getty Images

Videók