Milan: újabb terveket kovácsol a transzfermágus Galliani

Három név, három potenciális jelölt szerepel jelenleg Galliani tervei közt. Érkezhet a Milanba Yanga Mbiwa, Nene és Sagna is, kérdés, hogy mikor.


Yanga Mbiwa szerződése nyáron jár le, az ő érkezését nagyon valószínűsítik.A játékos már a nyáron nagyon közel volt Milánóhoz, végül a transzfer nem jött létre. A Montpellier csapatkapitánya egy nyilatkozatában utalt is arra, hogy hogy azért mondott nemet az arsenalos lehetőségre, mert a Milant akarta: “Az AC Milan bejelentkezett értem, de az elnök (Louis Nicollin) visszautasította az ajánlatot, szóval megértettem, hogy nehéz ügyről van szó. Aztán jött az Arsenal, de én másfelé fókuszáltam. Csalódott voltam, amikor kiderült, hogy nem lesz megegyezés a Milannal” – hangzott el a védőtől.  Az olasz lapok szerint akár már a télen összejöhet a váltás, de a Milan igazolási politikáját ismerve valószínűsíthető, hogy Gallianiék megvárják, amíg a védő teljesen ingyen a Milanhoz kerülhet. Ez pedig június.

 

A második név:  a PSG brazill csatára, Nene. A 31 éves ballábas játékos már a nyáron is felmerült, sőt lapinformációk szerint a Milan kész szerződéstervezetet tett a franciák elé. Végül Nene azért maradt a PSG játékosa, mert az olasz klub sokallta a franciák által kért hétmillió eurót. Nené az előző bajnoki idényben 21 gólt és 18 gólpasszt jegyzett.  2013 júniusában ingyen igazolható lesz ő is.

A Milan és az Inter versenyez az Arsenal védője, Sagna játékjogáért. A francia válogatott játékos szerződése 2014-ben jár le az angol TOP-csapatnál, eddig még nem hosszabbított vele klubja. Bacary Sagna értékét a transfermarkt.de 19 millió euróra taksálja, azonban abban biztosak lehetünk: a Milan ennyit nem fog adni egyetlen védőért sem.

 

Videók