Meggondolta magát a Juventus, nem kell a 30 milliós csatár

Egy hónapnyi huzavona után visszaléptek az üzlettől a torinóiak.


Annak ellenére, hogy már hetekkel ezelőtt átesett az orvosi vizsgálatokon, csak most jelentette be a Juventus, hogy mégsem szerződteti a Sampdoriától Patrik Schicket.

 

A torióniak hivatalosan azzal indokolták a döntésüket, hogy egészségügyi problémákat észleltek a 21 éves csatárnál, nem hivatalos források szerint azonban a szerződés feltételein akartak változtatni, ebbe azonban a Sampdoria vezetői nem mentek bele.

 

A Sparta Prahától tavaly szerződtetett csatár 11 gólt szerzett a tavalyi szezonban, a bajnokság végén pedig 30,5 millió eurós vételárban egyezett meg a két klub.

A Milan és a Chelsea is lemaradt a kiszemelt sztárcsatárról " NEMZETKÖZI FOCI › Német foci

Edzőmeccsen csapott össze egymással a nyári felkészülés elején a Milan és a Borussia Dortmund, a vérmesebb olasz drukkerek pedig abban reménykedtek, hogy a meccs után duplán örülhetnek majd, és a győzelmen kívül egyúttal Aubameyangot is megszerzik majd. A duplázás azonban csak a csatárnak jött össze, aki kétszer is bevette a nevelőegyesülete kapuját, többek között ennek köszönhetően is nyertek 3-1-re a németek.

 

„Egy centet sem engedünk a megbeszélt összegből. A fiú egészséges, és ha nem kell a Juventusnak, eladjuk majd annak a négy klubnak, amelyik rajtuk kívül meg akarja szerezni.” – nyilatkozta Massimo Ferrero, a genovaiak tulajdonosa.

Videók