Ibrahimovic: soha nem szenvedtem ennyit a pályán és azon kívül

Nem volt könnyű szezonja a svéd támadónak.


Zlatan Ibrahimovic tavasszal elveszítette ügynökét, Mino Raiolát. Emellett pedig bevallotta, hogy hat hónapig keresztszalag nélkül játszott fájdalmakkal.

A Milan tegnap bejelentette, hogy a 40 éves Zlatan Ibrahimovic sikeres térdműtéten esett át, és hét-nyolc hónapig harcképtelen lesz. Több olasz média szerint a svéd továbbra is szeretne játszani, annak ellenére, hogy a következő szezon első felét ki kell hagynia.

Ibrahimovic alig több mint egy hónapja veszítette el ügynökét és közeli barátját, Mino Raiolát. A 40 éves veterán klasszis elárulta, hogy fél szezonon keresztül keresztszalag nélkül játszott. Ez Ibrahimovic döntése volt, mivel bajnoki címhez akarta segíteni a Milant, ami sikerült is.

„Az elmúlt hat hónapban úgy játszottam, hogy nem volt keresztszalag a bal térdemben. Hat hónapig rendszeresen beduzzadt a térdem, és mindössze tízszer tudtam a csapattal edzeni. Több, mint 20 injekciót kaptam és hetente egyszer leszívták a térdemből a váladékot. Rengeteg fájdalomcsillapítót szedtem, volt hogy alig tudtam aludni a fájdalom miatt” – írta az Instagramon.

„Soha nem szenvedtem ennyit a pályán és azon kívül. A fejemben egyetlen cél lebegett, hogy a csapattársaimat és az edzőimet bajnokká tegyem Olaszországban, mert ígéretet tettem nekik. Mára van egy új keresztszalagom és egy bajnoki trófeám.”

Borítókép és fotók: Miralem Pjanic / Twitter

Videók