Galliani: "jól játszottunk, Allegri marad az edző"

A vasárnapi újabb vereség után sokan azt várták, hogy Allegritől elköszön a Milan vezetősége. Adriano Galliani azonban igyekezett gyorsan tisztázni a dolgokat.


Jobban játszottunk, mint az Udinese.” – mondta a  Milan Channel-nek az alelnök.

 

“A csapat a javulás jeleit mutatja, így szerdán az első hazai győzelmünkre várunk a Cagliari ellen. Allegri állása nincs veszélyben. Továbbra is vele képzeljük el a csapatot, az elnökünk és én is teljesen megbízunk benne. Ne feledjük el, hogy az eélmúlt két szezonban 162 pontot szerzett a csapattal. A csapat küzdött a meccsen és emberhátrányban is látszott, mennyire szeretnének segíteni az edzőnek. Mi is így vagyunk ezzel. A tavalyi bajnokságban a szerencse elpártolt tőlünk. Most még csak a negyedik fordulóban vagyunk, még bármi történhet.”

Érdekesség, hogy amióta kicserélték a talajt a San Siróban, sem az Inter sem pedig a Milan nem tudott még meccset nyerni.

“A San Siro mindkét csapat számára tartogat meglepetéseket.” – reagált a felvetésre Galliani.

Részünkről egyelőre nem foglalnák állást a történettel kapcsolatban, ám egy olasz ismerősünk azt mondta: "Itália nem az az ország, ahol az edzőket kirúgják a negyedik meccs után. Megvárják vele az ötödiket."

 

Videók