Del Piero: Pirlo jobb lehet, mint Zidane

Sokan bíznak az egykori olasz középpályás képességeiben.


Alessandro Del Piero úgy véli, hogy régi csapattársa, Andrea Pirlo még jobbat tud majd tenni a Juventus csapatával, mint Zinedine Zidane a Real Madriddal.


Fotó: Daniele Badolato - Juventus FC/Juventus FC via Getty Images

Mag Maurizio Sarri menesztése nem volt meglepő, miután kiestek a Lyon ellen a Bajnokok Ligájából, addig Andrea Pirlo kinevezése már inkább, hiszen még egyáltalán nincs tapasztalata edzői szinten.

"Hogy őszinte legyek nem fogadtam volna arra, hogy ő lesz az edző. Engem is meglepett. Nagyon örültem neki, hogy vállalta a második csapat edzői posztját, azt gondoltam hogy az a megfelelő döntés számára, de most egy hatalmasat lép előre és csak sok sikert kívánok neki."


Fotó: Daniele Badolato - Juventus FC/Juventus FC via Getty Images

A Juventus elnöke, Andrea Agnelli úgy véli, hogy Pirlo Zidane nyomdokaiba léphet, hiszen őt is karrierje miatt kellően elismerik majd és felnéznek rá az öltözőben.

"Ez nem igazságos összehasonlítás, hiszen Zizou irányítitta a Real Madrid második csapatát, majd Carlo Ancelotti segítője is volt, Pirlo mindent megtesz majd annak érdekében, hogy még jobb legyen, mint Zidane. Ismeri a klubot, a játékosokat, az igazgatókat, úgy gondolom hogy nagyon világos a kommunikáció közöttük."

Forrás: football-italia.net
Borítókép: Daniele Badolato - Juventus FC/Juventus FC via Getty Images

Videók