Cannavaro: „Az Interben akartam maradni, aki mást mond, az hülye”

Az aranylabdás hátvéd megérti a szurkolókat, de szerinte tévhit miatt haragudtak meg rá.


Az egykori kiváló hátvéd 2004-ben hagyta el a milánó csapatot, hogy a Juventus játékosa lehessen. A kék-fekete együttes szimpatizánsai természetesen nem örültek, hogy a riválishoz igazolt, kis híján keresztre feszítették Cannavarót, akinek klubváltását számos rosszindulatú pletyka övezte.

Cannavaro 2002 és 2004 között az Inter játékosa volt, 50 mérkőzésen szerepelt a milánói együttesben, azonban a második szezon rémálommá vált számára. Súlyos sípcsonttörést szenvedett, az idény egyharmadát kihagyta, nehezen dolgozta fel élete első komoly sérülését, amely után aztán már soha nem is húzta magára többet a kék-fekete mezt. A Juventus szerződtette alig tízmillió euróért és az örök ígéret uruguayi kapus, Fabián Carini játékjogáért cserébe.

„A hülye emberek azt mondják, hogy szándékosan csináltam. Azt terjesztették, hogy „Moggi tanácsolta, hogy ne lépjek pályára többet az Interben, hogy aztán a Juvéba mehessek." Ez baromság. Azok mondanak ilyet, akikből a szurkoló beszél.”


(Kép: Sandra Behne/Bongarts/Getty Images)

„Az Internél mindenkivel remek volt a kapcsolatom, fantasztikus emberek és tudták jól, hogy milyen másfél éven mentem keresztül. hibát követtem el, hogy nem álltam le, és másfél évig még játszottam tovább törött lábbal, rengeteget szenvedtem. Sajnálom, amiért azt hiszik szándékosan tettem, hogy aztán elhagyjam az Intert, de tényleg nem erről volt szó. Jól éreztem magam és tudtam, hogy egy nagy klubnál vagyok. Emlékszem, amikor Oriali felém állt és azt mondta: „Tudom, hogy hibát követünk el, de eladunk téged a Juventusnak”. Én erre azt válaszoltam, hogy maradni akarok, de már túl késő volt. Másnap már távoznom is kellett a csapattól. Az Internél töltött időszak nagy élmény volt számomra, sajnálom, hogy véget kellett érnie. A jegyárustól a szakácsig kivételes embereket ismerhettem meg a klubnál."


(Kép: Michael Steele/Getty Images)

A 2006-os aranylabdás azt állítja, megérti a szurkolókat, azonban szerinte néhány vele kapcsolatos történet nem volt igaz.

“A következő két évben 38 meccsen játszottam, A 38 meccsből 36-szór kezdőként. Ezután elmentem a világbajnokságra, ahol győztesen jöttem vissza. Ráadásul az aranylabdát is megnyertem, szóval normális, hogy az Inter-szurkolók kissé keserűek voltak.”


(Kép: Claudio Villa/ Grazia Neri/Getty Images)

Cannavaro az olasz válogatott 2006-os világbajnoki címéről is mesélt kulisszatitkokat, például, hogy Marcelo Lippi megálmodta a vb-győzelmüket. A Squadra Azzurra csapatkapitánya méltatta az egykori szövetségi kapitányt és az akkori válogatottat.

„Az egyetlen célunk a világbajnokság megnyerése volt." – nyilatkozta a 2006-os diadalról Fabio Cannavaro a Skysport interjújában. "Lippi az első nap elmesélte nekünk, hogy azt álmodta, Brazília ellen fogjuk megnyerni a döntőt. Utólag visszagondolva csupán az ellenfelet nem találta el, de a cél végig a szeme előtt lobogott. Bebizonyította, hogy jó döntéseket hozott. Egy térdprobléma ellenére kivitte a vb-re Tottit, és olyan játékosnak bizalmat szavazott, akiket előzetesen nem vártak volna a keretbe, mint például Grossót. Magabiztosságot adott Materazzinak. Egy mesterművet készített. Mi pedig mindannyian kihoztuk a lehető legtöbbet. Erős játékosok alkották a csapatunkat. A Calciopoli botrány évében tudtunk világbajnokságot nyerni, mert egy összetartó, erős csapat voltunk. Nyertünk, mert erősebbek voltunk mindenkinél, szenvedtünk, amikor kellett, és jól játszottunk, amikor szükség volt rá.”

Borítókép: Claudio Villa/Getty Images

Forrás: fcinter1908.it

Videók