A Realból és a PSG-ből igazolna az Inter

150 millió eurót költene nagy nevű játékosokra az Internazionale.


 
Bár nyáron sokat és relatíve jól költött átigazolásokra az Inter – elég csak Éver Banegára, Joao Mariora és Antonio Candrevára gondolni -, 2017 júliusában még egy szinttel feljebb lévő sztárokat hozna a milánói csapatba az új vezetőség.
 
A Tuttosport szerint az egyik a Real Madridnál mellőzött James Rodríguez lenne, akinek nem tud helyet találni a csapatban Zinadine Zidane a 4-3-3-as játékrendszerben, a kolumbiai ugyanis támadó középpályásként érzi igazán jól magát a pályán, ami ebben a játékrendszerben nem található meg. James azután lett a Real Madrid játékosa, miután a 2014-es világbajnokságon hat találatával gólkirály lett, és e teljesítmény láttán Florentino Pérez 80 millió eurót sem sajnált a még mindig csak 25 éves kolumbiai játékosért.
 
A másik nyári átigazolási bombát Marco Verratti hazavitelével robbantaná az Inter, a PSG középpályása sokak szerint felfelé kilóg a francia bajnokságból, ezen a véleményen van Gianpaolo Ventura, az olasz válogatott kapitánya is, aki szerint a játékosnak haza kéne térnie a Serie A-ba.
 
Az Inter szezonjáról mindent elmond, hogy már nem az az edző ül a fekete-kékek kispadján, aki a szezont elkezdte. Frank De Boer munkáját már november 1-jén megköszönték, és inkább kinevezték Stefano Piolit a holland helyére. A milánóiak az Európa Liga csoportköréből már az 5. forduló után kiestek, a Serie A-ban pedig 13 forduló után a kilencedik helyen állnak.
 

Videók