A Juventus döntött Allegri jövőjéről

Az igazgató bízik az olaszban.


 

A Juventus viharos időszakot tudhat maga mögött, most azonban úgy tűnik, már a jövőre szeretnének koncentrálni.

A torinói együttes ebben a szezonban sem a bajnokságban, sem a nemzetközi kupaporondon nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A Bajnokok Ligájától a csoportkör után búcsúztak, a korábbi pénzügyi szabálytalanságaik miatt pedig 15 pontos levonással kellett szembesülniük, amely miatt a tizedik helyre csúsztak vissza a Serie A-ban.

Most viszont a La Gazzetta dello Sport olasz lap azt állítja, hogy a klub be akarja biztosítani jövőjét, aminek első lépéseként szerződést hosszabbítana jelenlegi edzőjével, Massimiliano Allegrivel.

Az információk szerint a Juventus igazgatója úgy véli, hogy az olasz szakember a legalkalmasabb arra, hogy vezesse a klubot ezekben a nehéz időkben, így 2027 nyaráig szerződést ajánlana neki.

Borítókép: sportinfoto/DeFodi Images a Getty Images

Videók