Vb-selejtezők: ki-ki meccsek és északi rangadó az E csoportban

A világbajnoki-selejtezők E csoportjának pénteki műsora.


 
Az E jelű csoportban három mérkőzést rendeznek pénteken. Albánia együttese Ciprust fogadja, a két csapat meccse előtt igen nehéz jósolni, hiszen nagyjából egyforma erőt képviselő válogatottak csapnak majd össze Tiranában. 
 
A csoport rangadóját egyértelműen Szlovénia és Svájc vívja majd. A szlovének hazai pályán nagyon veszélyesek, még az igazi nagycsapatokat is képesek megizzasztani. A svájciak a nyári Eb előtt a német válogatottnak is tudtak öt gólt rúgni, számos feltörekvő fiatal játékos van a keretükben, kiegészülve olyan rutinos öreg rókákkal, mint például Alexander Frei. Első blikkre döntetlenszagú mérkőzésre lehet számítani, de azért Svájc idegenbeli győzelme egyáltalán nem lenne meglepő. 
 
A hatos harmadik mai meccsén északi rangadó keretében Izland fogadja Norvégiát. Bár mindkét csapatnak voltak a közelmúltban sokkal jobb időszakai, főleg a norvégokat nem szabad leírni. Egil Olsen csapata is jócskán átalakult az utóbbi években, tele van a keret fiatal játékosokkal, de ugyanez elmondható a szigetlakókról is, akiknek a győzelme azonban meglepetésszámba menne. 

Videók