Vb 2014: valószínűleg az első helyről dönt a svájci-francia ütközet

Franciaország Svájccal, Honduras pedig Ecuadorral csap össze a brazíliai labdarúgó-világbajnokság E csoportjának második fordulójában.


A francia-svájci meccs győztese akár be is biztosíthatja továbbjutását, sőt a franciák 100. vb-góljukat szerezhetik.

Didier Deschamps csapata Honduras 3-0-s legyőzésével kezdte a tornát, és ez a nyitány a statisztika alapján is bizakodásra adhat okot a számára, az 1998-as vb-cím óta ugyanis a franciák kétféleképpen szerepeltek a vb-ken: vagy meccset sem nyertek, és a csoportkörben búcsúztak, vagy döntőbe jutottak.

Az ellenfél ezúttal a masszív, alapvetően jó erőkből álló Svájc lesz, amely az első körben a 93. percben szerzett góllal verte 2-1-re Ecuadort.

A salvadori Fonte Nova Stadionba látogató szurkolók a két együttes korábbi összecsapásaiból kiindulva gólfesztiválban nem reménykedhetnek: Franciaország és Svájc a legutóbbi három egymás elleni mérkőzésén döntetlennel zárt, és ezeken a találkozókon összesen csupán két gól esett.

Deschamps vélhetően nem sokat változtat a hondurasiak elleni kezdőcsapatán, de elképzelhető, hogy az első meccsen kétszer is betaláló Karim Benzemát ezúttal kirendeli a bal oldalra, középcsatárnak pedig Olivier Giroud-t, az Arsenal befejező emberét állítja be.

Ottmar Hitzfeldnek, a svájciak német kapitányának szintén a támadósorban kell megalapozott döntést hoznia, Ecuador ellen ugyanis a két cserecsatár, Admir Mehmedi és Haris Seferovic volt a siker kovácsa, míg a rendszeresen kezdő Josip Drmic azon a meccsen nem szerzett gólt.

A franciák a 100. világbajnoki góljukat szerezhetik a pénteki találkozón, míg Svájc 1992 óta először győzheti le riválisát. Bármelyik együttes gyűjti is be a három pontot, nagy lépést tesz a továbbjutás felé.

A csoport másik pénteki mérkőzése két olyan kolumbiai szövetségi kapitány harca is lesz, aki mindkét csapatot irányította már pályafutása során. Reinaldo Rueda, Ecuador szakvezetője a 2010-es vb-n Honduras kispadján ült, ahol most az a Luis Fernando Suárez foglal helyet, aki 2006-ban Ecuadorral a nyolcaddöntőig jutott a dél-amerikai válogatott történetének legjobb vb-szereplését elérve.

A két csapat most találkozik először tétmérkőzésen, korábban 13 barátságos meccset játszott egymással. A pénteki összecsapás mindkét válogatott számára nagyon fontos, amelyik győz, annak még marad esélye a továbbjutás kiharcolására, a vesztes viszont nehéz helyzetbe kerül a záróforduló előtt.

Honduras - amely harmadszor szerepel vb-n - még sosem nyert meccset világbajnokságon, és 1982 óta gólt sem szerzett.

A francia-svájci összecsapás közép-európai idő szerint 21.00 órakor, a hondurasi-ecuadori találkozó 0.00 órakor kezdődik.

LABDARÚGÁS
Világbajnokság, a pénteki program a várható összeállításokkal, E csoport, 2. forduló:
Svájc - Franciaország, Salvador 21.00
játékvezető: Björn Kuipers (holland)
SVÁJC FRANCIAORSZÁG
Benaglio
Lichtsteiner, von Bergen, Djourou, R. Rodríguez
Inler, Behrami
Shaqiri, G. Xhaka, Stocker
Mehmedi
Lloris
Debuchy, Varane, Sakho, Evra
Cabaye
Valbuena, Matuidi, Pogba, Benzema
Giroud
Honduras - Ecuador, Curitiba 0.00
játékvezető: Benjamin Williams (ausztrál)
HONDURAS ECUADOR
Valladares
Beckeles, Bernárdez, Figueroa, Izaguirre
Najar, Boniek García, L. Garrido, Espinoza
Bengtson, Costly
A. Domínguez
Paredes, Guagua, Erazo, W. Ayoví
A. Valencia, Gruezo, Noboa, J. Montero
E. Valencia, Caicedo
Az E csoport állása
Meccs GY D V Gólarány Pont
1. Franciaország 1 1 0 3-0 3 pont
2. Svájc 1 1 0 0 2-1 3 pont
3. Ecuador 1 0 0 1 1-2 0 pont
4. Honduras 1 0 0 1 0-3 0 pont

Videók