""

Legalábbis így foglalt állást közleményében Jérome Valcke, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) főtitkára a hétfői, zürichi egyeztetést követően, amelyen a játékos-szakszervezetek, valamint a klubok, a ligák és a katari szervezők képviselői vettek részt.

A FIFA-elöljáró emlékeztetett arra, hogy a június-júliusi nagy forróság elkerülése érdekében az utóbbi időben a két téli időszak merült fel lehetséges alternatívaként, de friss ötletekkel is előálltak az érintettek. A klubok európai szervezete (ECA), valamint az európai profi ligák szakszervezete (EPFL) április-májusi, illetve májusi-júniusi időpontot javasolt.

Jirí Dvorák, a FIFA vezető orvosa ugyanakkor ismertetett egy jelentést, amely szerint a futballisták és a szurkolók egészségére is kedvezőtlen hatással lenne, ha a vb-t április és szeptember között bonyolítanák le.

Jérom Valcke emellett felhívta a figyelmet arra, hogy 2022-ben április 2-án kezdődik majd az iszlám hívők éves böjti időszaka, a ramadán, ami befolyásolhatja számos labdarúgó felkészülését.

Hasszán al-Tavadi, a katari szervezőbizottság elnöke úgy fogalmazott, hogy "a Közel-Keletnek a tél lenne az ideális" időpont, amennyiben változtatásra kerülne sor, ugyanakkor hangsúlyozta: ők továbbra is elkötelezettek az eredeti vállalás, a nyári rendezés mellett.

A következő munkaértekezlet ebben témában a jövő év elején lesz.