Súlyos hátrány érheti Costa Ricát az Arany Kupán

Keylor Navas, a Costa Rica-i labdarúgó-válogatott kapusa sorozatban negyedik alkalommal hagyja ki az észak- és közép-amerikai kontinenstornát.


Ezt Gustavo Matosas, az együttes argentin szövetségi kapitánya erősítette meg azt követően, hogy csapata szerdán felkészülési mérkőzésen 1-0-ra kikapott a peruiaktól Limában. A szakvezető kiemelte: a kapust jelölte ugyan a bő keretbe és az utolsó pillanatig számított rá, de elfogadja a döntését, hogy nem tud a nemzeti csapat rendelkezésére állni.
 
Gustavo Matosas gondban lehet, ugyanis Keylor Navas nem lesz ott a Costa Rica-i válogatott keretében az Arany Kupán.
Fotó: Arnoldo Robert/Getty Images
 
"Keylor nagyszerű ember és megértjük, hogy nem szeretné most otthagyni a családját, amikor bizonytalanná vált, hol folytatja a karrierjét, és fontos döntést kell meghoznia" - nyilatkozta.
Hozzátette: a válogatott számára érzékeny veszteség Navas hiánya, akit a csapat fontos részének tart, de szerinte a keret kapusai képesek őt pótolni.
    
A helyi sajtó és a válogatott szurkolói részéről azonban már több bírálat érte a 32 éves játékost, aki a nemzeti együttes mérkőzéseinek mindössze 42 százalékán játszott, amióta 2014-ben a Real Madridhoz szerződött. Navas legutóbb 2011-ben szerepelt az Arany Kupán, azóta már három kontinensbajnokságról hiányzott.
 
Navasnak mostanság nagyon nem megy a válogatottnál: a Peru elleni vereséget követően a kapus nem lesz ott az Arany Kupán.
Fotó: Arnoldo Robert/Getty Images
 
Navas szerződése jövő nyáron jár le a Real Madridnál, ahol Thibaut Courtois tavalyi érkezését követően második számú kapus lett. A Costa Rica-i játékos nyári távozását tényként kezeli a spanyol sportsajtó, az érdeklődök között a Benficát és a Paris Saint-Germain emlegetik.
 
A Costa Rica-i kapusnak (a képen hátul) a Real Madridnál is kifelé áll a szénája.
Fotó: David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images
 
Az idén már 16 csapatos Arany Kupa jövő szombaton kezdődik és július 7-én ér véget, a torna mérkőzéseit négy csoportmeccs kivételével az Egyesült Államokban rendezik. Costa Rica - Jamaica mellett - társrendező lesz, a csoportkör első fordulójában két találkozóra San Joséban kerül sor, a házigazdák Nicaraguával találkoznak.

Videók