Izland az Európa-bajnokságon! Nyertek az olaszok, és a belgák is

Négy mérkőzést rendeztek az Európa-bajnoki selejtezősorozat esti kiírásában. A legnagyobb szenzáció Izland kvalifikációja, ugyanannyi piros lap született a négy meccsen, mint amennyi gól.


Olaszország azzal a tudattal léphetett pályára Bulgária ellen, hogy egy győzelem esetén – a korábbi meccsek eredményeit ismerve – a csoport élére állhat. A végeredmény már a 7. percben kialakult, Daniele De Rossi értékesített egy büntetőt, ráadásul kétszer, ugyanis a játékvezető újrarúgatta azt. Az más kérdés, hogy mennyire volt jogos a Candreva által kiharcolt büntető...
 
 

 

A második félidőben aztán pirosat kapott a gólszerző, amiért törlesztett Micanszkin, majd később a bolgár is pirosat kapott az elkövetett szabálytalanságáért.
 
A mérkőzés sajnos elég lagymatag volt, a krónikához annyi még tartozik, hogy Gianluigi Buffon 150. alkalommal állhatott az olaszok kapujában.
 
 
A hollandok vereségével és a csehek sikerével biztossá vált, hogy Izlandnak elegendő egy döntetlen is a kazahok ellen. Ezt hozta is Lars Lagerback csapata, kezdődhet a népünnepély Izlandon, a kis ország csapata először vehet részt világversenyen! Itt Gunnarsson mehetett idő előtt zuhanyozni.
 
A B-csoportban Belgium nem tett szívességet Walesnek, ugyanis Gareth Bale-ék már ma kijutottak volna, ha nem nyernek a belgák, de Eden Hazard nagy nehezen kicsikarta a sikert a Vörös Ördögöknek Ciprus ellen. Ezen az egy meccsen nem volt piros.
 
 

 
A csoport másik meccsén Bosznia-Hercegovina a papírformának megfelelően verte Andorrát. Itt is egy páros kiállítás volt, egy andorrai, Rodrigues egy belépő után, az exferencvárosi Muhamed Besic pedig törlesztésért kapott pirost. Miután felvágták, rágójával vette célba az ellenfelet, amiért mehetett zuhanyozni. A bosnyákok megelőzték Ciprust, így maradt esélyük a pótselejtezőre.
 
 

Besic pirosa

A meccs góljai

 
 
 
Eredmények:
 
Izland–Kazahsztán 0–0
Ciprus – Belgium 0–1
Bosznia-Hercegovina–Andorra 3–0
Olaszország–Bulgária 1–0
 
A csoportok állása:
 
A-csoport: 1. Csehország 19 pont (8 meccs), 2. Izland 19 pont (8), 3. Törökország 12 pont (8), 4. Hollandia 10 pont (8), 5. Lettország 4 pont (8), 6. Kazahsztán 2 pont (8)
 
B-csoport: 1. Wales 18 pont (8 meccs), 2. Belgium 17 pont (8), 3. Izrael 13 pont (8), 4. Bosznia-Hercegovina 11 pont (8), 5. Ciprus 9 pont (8) 6. Andorra 0 pont (8)
 
H-csoport: 1. Olaszország 18 pont (8) 2. Norvégia 16 pont (8 meccs), 3. Horvátország 15 pont (8), 4. Bulgária 8 pont (8), 5. Azerbajdzsán 6 pont (8), 6. Málta 2 pont (8)
 

 

 

Videók