Deschamps: Jelen pillanatban nem tűnik drámainak a sérülése

A francia kapitány nem aggódik Benzema miatt.


Didier Deschamps, a magyar labdarúgó-válogatottal azonos Európa-bajnoki csoportban szereplő, világbajnok francia csapat szövetségi kapitánya nem aggódik a bolgárok ellen kedd este 3-0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen 40 perc után lecserélt Karim Benzema állapota miatt.

A részben budapesti rendezésű kontinenstornára készülő együttes szakvezetője azt mondta, "történnek ennél rosszabb dolgok is az életben".

Sport365.hu - Karim Benzema térdsérülést szenvedett

Rossz hír viszont a világbajnok számára, hogy Karim Benzema térdsérülést szenvedett, emiatt még a szünet előtt le kellett őt cserélni, helyére a 41. percben Olivier Giroud állt be. Antoine Griezmann a 29. percben juttatta vezetéshez a hazai együttest, majd éppen Giroud növelte az előnyt a 83.-ban, végül pedig a 90.-ben is pontosan érkezett egy beadásra.

"Kapott egy rúgást a térdére és az izmát is fájlalta, ezért nem akart kockáztatni, így inkább lejött a pályáról" - foglalta össze a történteket Deschamps, aki egyelőre nem tudott konkrétumokkal szolgálni a Real Madrid 33 éves sztárcsatárának állapotáról.

"Mindig történnek váratlan esetek, amelyekkel együtt kell élni, de jelen pillanatban nem tűnik drámainak a sérülése. Azt tesszük, amit ilyenkor tennünk kell, és nem azon fogunk minden nap spekulálni, hogy vajon hogyan érzi magát" - jelentette ki az 52 éves kapitány, aki hat év szünet után küldött újra meghívót Benzemának az Eb előtt.

Az immár 83-szoros válogatott Benzema mind a walesiek, mind pedig a bolgárok elleni felkészülési meccsen játszott, gólt azonban nem szerzett. A francia válogatott jövő kedden a németek vendégeként kezdi meg szereplését az Eb-n, majd jövő szombaton a Puskás Arénában a magyarok vendége lesz, június 23-án pedig a címvédő portugálokkal csap össze, szintén Budapesten.

Borítókép: Albert Cara/Anadolu Agency via Getty Images

Videók