A liga legjobbja, de a válogatottba mégsem fér be

Marko Livaja, a Horvát Labdarúgó Bajnokság gólkirálya viharos körülmények között távozott a Nemzetek Ligája döntőjére készülő nemzeti csapat fiumei edzőtáborából. A támadót drukkerek inzultálták, de nem csak ez lehet az oka, amiért kikerült a keretből.


Livaja 2021. februárjában igazolt a Hajduk Split együtteséhez, ahol hamar megtalálta számításait. A harmincéves támadó tavaly 28, idén 19 gólt ért el a HNL-ben, amivel mindkétszer gólkirály lett.

Teljesítményére felfigyelt Zlatko Dalic szövetségi kapitány is, a 2022-es világbajnokságon bronzéremig jutó horvát válogatottban Kanada ellen gólt szerzett, a bronzmeccsen gólpasszt adott.

A Hajduk május 24-én Fiumében lépett pályára a horvát kupa döntőjében. Livaja a meccs végén büntetőből volt eredményes, a splitiek kettő-nullra múlták felül a sibenikieket. A csatárról nem sokkal később kiderült, hogy ünneplés közben szidalmazta ellenfelüket, korábban a Dinamo Zágrábra tett sérelmes megjegyzéseket.


A válogatott most javában készül a Nemzetek Ligájára, Dalic tréner számított volna Livajára, azonban a hétfői edzésen összetűzésbe keveredett néhány szurkolóval, majd úgy döntött, hogy elhagyja a csapatot.

Horvát szakírók szerint Livaja korábbi viselkedésével nem fér bele Dalic elképzeléseibe, aki azt a képet szeretné sugallani, hogy a válogatott egy család. És a családba nem fér bele, hogy az egyik játékos nyíltan szidalmazzon más horvát futballklubokat. Livaja nem lehet egyszerre a nemzeti csapat és a Hajduk Split vezére, ha állandóan csak a Torcida (a spliti ultracsoport) kedvében akar járni – vélik a szakértők.

Horvátország a Nemzetek Ligája négyesdöntőjében a házigazda hollandokkal találkozik június 14-én, a másik ágon az olaszok a spanyolokkal mérkőznek meg.

Borítókép: Rico Brouwer/Soccrates/Getty Images

 

Videók