Több mérkőzését is el kell halasztania a Herthának

Újabb koronavírusos eset a csapatnál.


Dárdai Pál vezetőedző csapata, a Hertha BSC játékosai online edzésekkel őrizhetik meg erőállapotukat a koronavírusos megbetegedések miatti 14 napos karantén ideje alatt.

"A házi karantén időszakában a csapat a szakmai stáb irányításával virtuális edzéseket végez, hogy jó erőállapotban maradjon. A nehéz körülmények ellenére elfogadjuk a helyzetet, és mindent megteszünk, hogy sikeresen zárjuk a szezont" - mondta Arne Friedrich sportigazgató.

Csütörtök reggel derült ki, hogy Dárdai Pál vezetőedző, Admir Hamzagic másodedző, és a csatár Dodi Lukebakio koronavírustesztje is pozitív lett. Mindhárman tünetmentesek, és karanténba kerültek, ahogyan a kontaktszemélynek számító edző, Andreas Neuendorf is. Estére kiderült, hogy egy újabb berlini játékos, Marvin Plattenhardt is megfertőződött, ezért péntektől kéthetes karantén vár az egész csapatra és a szakmai stáb minden tagjára.

A klub honlapjának beszámolója szerint már kérvényezték a Mainz, a Freiburg és a sereghajtó Schalke elleni mérkőzések elhalasztását.

"Egészségügyi szempontból ez abszolút helyes lépés, szakmai szempontjából viszont érzékenyen érint minket, mert május 22-ig hat mérkőzés vár ránk, amelyeken ki kell harcolnunk a bennmaradást"
- mondta Arne Friedrich.

Rune Jarstein volt az első Hertha-játékos, aki megfertőződött, a norvég kapus pozitív teszteredményét április 5-én jelentette be a klub. A sportigazgató ennek kapcsán elmondta, a legutóbbi válogatott szünetben ismét szigorítottuk a higiéniai intézkedéseken, de ez nem bizonyult elégségesnek.
A Hertha BSC a 18 csapatos tabella 15. helyén áll.

Borítókép: Clemens Bilan - Pool/Getty Images

 

Videók