Szenzációs meccsen játszottak döntetlent Gulácsiék

Hiába vezetett két góllal Lucien Favre csapata, nem tudott nyerni.


A Gulácsi Péterrel felálló, listavezető RB Leipzig remek mérkőzésen 3-3-as döntetlent játszott a Borussia Dortmund vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának keddi rangadóján.

A találkozó első félidejében a Dortmund futballozott veszélyesebben, Gulácsinak több védést is be kellett mutatnia, Julian Weigel góljában azonban "benne volt": a dortmundi középpályás lövése a rövid saroknál talált utat a magyar válogatott hálóőrének kapujába. A hazaiak Julian Brandt révén hamarosan megduplázták előnyüket, a Leipzig a hajrára támadt fel, ekkor Roman Bürki kapusnak két nagy bravúrt is be kellett mutatnia.
A fordulást követően éppen a svájci hálóőr hatalmas hibáját kihasználva szépítettek a lipcseiek: egy hosszan előrevágott labdát kapujából messze kifutva rosszul játszott meg, Timo Werner pedig az üres kapuba gurított. Hat perccel később ugyanő egyenlített, de az 56. percben az angol Jadon Sancho révén már megint a Dortmund vezetett.
Ezzel sem volt vége a fordulatoknak, ugyanis a Leipzig - ezúttal a cseh Patrik Schick találatával - ismét kiegyenlített, és bár a Dortmund megőrizte hazai veretlenségét, pontszerzése révén a lipcseiek maradtak az első helyen a Bundesligában.
Gulácsi végigvédte az összecsapást, az ugyancsak magyar válogatott Willi Orbán sérülése miatt nem játszott.

Bundesliga, 16. forduló:

Borussia Dortmund-RB Leipzig 3-3 (2-0)
Augsburg-Fortuna Düsseldorf 3-0 (1-0)
Union Berlin-Hoffenheim 0-2 (0-0)
korábban:
Werder Bremen-Mainz 0-5 (0-4)

szerdán játsszák:

Bayer Leverkusen-Hertha BSC 18.30
Eintracht Frankfurt-1. FC Köln 20.30
Freiburg-Bayern München 20.30
Borussia Mönchengladbach-Paderborn 20.30
Wolfsburg-Schalke 04 20.30

A tabella:

1. RB Leipzig 16 45-19 34 pont
2. Borussia Mönchengladbach 15 31-18 31
3. Borussia Dortmund 16 40-22 30
4. Schalke 04 15 26-18 28
5. Bayern München 15 41-21 27
6. SC Freiburg 15 24-18 25
7. Bayer Leverkusen 15 22-20 25
8. 1899 Hoffenheim 16 23-27 24
9. VfL Wolfsburg 15 17-15 23
10. FC Augsburg 16 27-28 23
11. Union Berlin 16 19-22 20
12. Eintracht Frankfurt 15 24-23 18
13. FSV Mainz 05 16 25-38 18
14. Hertha BSC 15 21-29 15
15. Werder Bremen 16 23-40 14
16. Fortuna Düsseldorf 16 16-35 12
17. 1. FC Köln 15 14-30 11
18. SC Paderborn 15 18-33 9

 

Borítókép: Jörg Schüler/Bongarts/Getty Images

Videók