Schäfer András: még nem vagyok topformában, de a neheze megvolt

„Most is kiráz a hideg.”


Schäfer András számára örökké emlékezetes marad a német labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának szombati játéknapja, mivel akkor lépett ismét pályára a tabellán harmadik Union Berlinben.

A 24 éves középpályás hosszabb sérülést követően januárban tért vissza, majd ismét megsérült, aztán a Bayer Leverkusen elleni 0-0 során a 69. percben cserélték be.

"Örökre emlékezetes marad ez a meccs, mert nehéz időszakon vagyok túl" - nyilatkozta az M1 aktuális csatornának. "Januárban csak két meccsen tudtam szerepelni, úgyhogy így egyben ez nagyon hosszú volt a három műtéttel és a mankózással. Még nem vagyok topformában, de a neheze megvolt, és jó úton járok. A klub maximálisan támogatott mindenben, és a szurkolók is elképesztőek voltak, az egész stadion tapsolt, hihetetlen volt, hogy ennyire szeretnek, most is kiráz a hideg" - fejtette ki.

A hátralévő négy Bundesliga-fordulóról elmondta, nincs teher a csapatán, örülnek, hogy előkelő helyen állnak, és a hajrában minden mérkőzést meg akarnak nyerni. Ami a válogatottat illeti, Schäfer András közölte, Marco Rossival sokat beszélt az elmúlt időszakban, a kapitány szinte minden hétvégén írt neki, és kérdezte tréfásan, hogy mikor tér vissza a "nyaralásból", emellett jó tanácsokkal látta el. Rendszeresen kommunikált a válogatott csapattársakkal is.

"A júniusi két Eb-selejtezőn remélem, hogy ott leszek, a magam részéről mindent meg fogok tenni ennek érdekében" - fűzte hozzá.

Borítókép: Boris Streubel/Getty Images

Videók