Nagelsmann kemény szavakkal illette a Freiburgot

Nem tartja jogosnak az óvást.


Julian Nagelsmann, a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője bírálta a Freiburgot, amiért az rossz cserére hivatkozva hétfőn megóvta a két csapat szombati mérkőzését.

A 4-1-es bajor sikerrel zárult összecsapás 86. percében 17 másodpercig 12 Bayern-játékos volt a pályán. Corentin Tolissót és Kingsley Comant lecserélték, a helyükre Marcel Sabitzer és Niklas Süle érkezett, de a negyedik játékvezető Coman esetében rossz mezszámot írt a táblára, ezért a francia szélső néhány másodpercig a pályán maradt, miközben már a cseréje is beállt.

Nagelsmann közölte, nem érti, miért óv a Freiburg, mert biztosan nem lőne 18 másodperc alatt két gólt, legfeljebb egyet, és azt is furcsállja, hogy egy harmadik fél hibája miatt jutna pontokhoz az ellenfél.

"Nem tudom, meg tudod-e veregetni a hátad, ha európai kupában játszol olyan három pontnak köszönhetően, amelyet nem a pályán szereztél meg. Én nem lennék boldog vele" - tette hozzá.

A szombati összecsapást követően a hazaiak vezetőedzője, Christian Streich még úgy nyilatkozott, hogy klubja nem tervezi megóvni a meccset.

A 28. forduló után a Bayern 66 pontos, a második helyezett Borussia Dortmundnak 57 pontja van, míg az ötödik Freiburg 45 pontos. A német szövetség egyelőre nem tűzte ki az óvás tárgyalását.

Borítókép: Matthias Hangst/Getty Images

Videók