Müller kérdőre vonta csapattársai tökösségét, a sportigazgató reagált

Oda a bajnoki cím?


A Bayern legendás támadója, Thomas Müller meglehetősen dühös volt a Bayer Leverkusen elleni súlyos vereség (3:0) után.

A Sky Sportnak adott nyilatkozatában többek között így fogalmazott: „Oliver Kahnt idézem: A játékosainkból hiányzik a tökösség. Sokkal jobban állunk hozzá az edzéseken. Az rendben van, hogy érezzük a nyomást, de energiára és pihenésre van szükségünk”.

Müller szavaira reagált a bajor klub sportigazgatója, Christoph Freund. „Thomas nyíltan beszélt a történtekről. Szerintem ez nagyon jó” – nyilatkozta az igazgató a Bayern római útja előtt, ahol szerdán a Lazio ellen lépnek pályára a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Freund szerint:

„Nem támadott meg senkit személyesen, de általános elégedetlenséget mutatott a csapat viselkedésével kapcsolatban. Nem úgy játszottunk, ahogyan elképzeltük és ahogyan győznünk kellett volna top ellenfelek ellen. Sok egyéni beszélgetést folytattunk, többek között az edző és a játékosok között. Élünk, ez fontos, ahogy az is, hogy véleményt nyilvánítsunk és más hozzáállást mutassunk.”

2023 szeptemberében kinevezett vezető nem bánta Müller közvetlenségét. „Thomas sokat adhat a csapatnak a tapasztalatával, energiájával és győzni akarásával. Már eddig is sokat nyert.”

A Bayern a BL-ben javíthat, a sorozatot 2020-ban még Hansi Flick vezetésével megnyerték.

Borítókép: S. Mellar/FC Bayern via Getty Images

Videók