Győzött a Leipzig, Szoboszlai betalált

A sérüléséből visszatérő középpályás a 78. percben állt be.


Szoboszlai Dominik és Willi Orbán is góllal járult hozzá az RB Leipzig 4-0-s győzelméhez a másodosztályú SV Sandhausen otthonában a labdarúgó Német Kupa első fordulójában, szombat délután.

A lipcsei klub honlapja szerint a csapat kapuját az ugyancsak magyar válogatott Gulácsi Péter őrizte. Hozzá hasonlóan a védő Orbán is végigjátszotta a mérkőzést, amelynek 19. percében egy szabadrúgás után fejjel volt eredményes. Szoboszlai a 78. percben lépett pályára, és három perccel később az öt és feles sarkáról a hálóba passzolt, ezzel ő állította be a végeredményt.

A decemberben igazolt támadójátékosnak makacs szeméremcsont-gyulladása miatt az egész tavaszi szezont, valamint a nyári, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságot is ki kellett hagynia. Az RB Leipzigben július 17-én mutatkozott be a holland AZ Alkmaar elleni felkészülési találkozón, vagyis a szombati kupameccs volt az első tétmérkőzése.

 

Borítókép: Facebook.com/ Rb Leipzig 

Videók