Gulácsiék idegenben lépnek pályára

Remek szériában van a csapat.


Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, az RB Leipzig a Hoffenheim vendége lesz a német labdarúgó-bajnokság hétközi, 12. fordulójában.

A lipcseiek jó formában futballoznak, a hatodik forduló óta nem kaptak ki a Bundesligában, a Bajnokok Ligájában pedig a nyolcaddöntőbe jutottak.

A Sallai Rolandot foglalkoztató Freiburg a sereghajtó Schalke 04 otthonában zárhatja le négymeccses idegenbeli nyeretlenségi szériáját: erre jó esélye van, miután a gelsenkircheniek 27 találkozó óta nem győztek a Bundesligában, s már erősen közelítenek a Tasmania Berlin 31 meccses negatív rekordjához. A Schalke ráadásul nem számíthat egyszeres válogatott csatárára, Mark Uth az Augsburg elleni vasárnapi összecsapás 10. percében egy ütközés után eszméletét vesztette, kórházba kellett szállítani. Hétfőn már jelezte, hogy "egész jól" van, könnyebb agyrázkódást szenvedett.

A címvédő Bayern Münchenre nem vár könnyű feladat, ugyanis a mezőny két veretlen csapata közül az egyiket, a VfL Wolfsburgot látja vendégül. Hans-Dieter Flick Bajnokok Ligája-győztes együttese utóbbi két hazai mérkőzésén csak döntetlent játszott, a Werder Bremen, majd az RB Leipzig is ponttal távozott a bajor fővárosból.

A Bundesligát hat év után először vezető, ugyancsak veretlen Bayer Leverkusen az 1. FC Köln otthonában lép pályára.

Bundesliga, 12. forduló:
kedd:
Eintracht Frankfurt-Borussia Mönchengladbach 18.30
Hertha BSC-FSV Mainz 05 20.30
VfB Stuttgart-Union Berlin 20.30
Werder Bremen-Borussia Dortmund 20.30

szerda:
Schalke-SC Freiburg 18.30
Bayern München-VfL Wolfsburg 20.30
Arminia Bielefeld-SC Augsburg 20.30
1899 Hoffenheim-RB Leipzig 20.30
1. FC Köln-Bayer Leverkusen 20.30

Az állás:
1. Bayer Leverkusen 11 23-10 25 pont
2. Bayern München 11 35-17 24
3. RB Leipzig 11 23- 9 24
4. Wolfsburg 11 18-11 21
5. Borussia Dortmund 11 23-15 19
6. Union Berlin 11 23-15 17
7. Stuttgart 11 24-17 17
8. Bor. Mönchengladbach 11 20-17 17
9. Eintracht Frankfurt 11 16-19 13
10. SC Augsburg 11 14-17 13
11. Hertha Berlin 11 19-20 12
12. 1899 Hoffenheim 11 19-21 12
13. Werder Bremen 11 14-19 11
14. SC Freiburg 11 14-22 11
15. 1. FC Köln 11 13-17 10
16. Arminia Bielefeld 11 8-22 7
17. FSV Mainz 05 11 12-25 5
18. Schalke 04 11 8-33 4 

Borítókép: Stuart Franklin/Getty Images

Videók