Franck Ribery szomorúan konstatálta egykori csapattársa döntését

A 36 éves francia futballista sajnálja, de tiszteletben tartja egykori csapattársa döntését.


Szomorúan vette tudomásul Franck Ribéry, hogy korábbi csapattársa, Arjen Robben csütörtökön bejelentette: befejezi labdarúgó-pályafutását.
 
"Nagyon sajnálom, hogy abbahagyja, szomorú is vagyok ezért, de ezt a döntést egyedül ő hozhatta meg, nekünk pedig tiszteletben kell tartani az elhatározását" - nyilatkozta Ribéry pénteken, hangsúlyozva, hogy a Bayern Münchennél "szép és sikerekben gazdag" időszakot töltöttek együtt. 
A 36 éves Ribéry április végén jelentette be, hogy 12 év után távozik Münchenből, május elején azonban rögtön leszögezte, néhány évig még biztosan futballozni fog. A francia játékos az egyetlen olyan futballista lett, aki kilencszer nyerte meg a Bundesligát, miután az idén is bajnoki címet ünnepelhetett a Bayernnel. A 81-szeres francia válogatott labdarúgó 2007-ben szerződött a Bayernhez, amellyel mostanáig 21 trófeát nyert, közte a 2013-as Bajnokok Ligája- és klubvilágbajnoki serleggel, valamint öt Német Kupával.
 
Franck Ribery és Arjen Robben kupaarannyal és bajnoki címmel búcsúzott Münchenből.
(Photo by Alexander Hassenstein/Bongarts/Getty Images)
 
A 35 esztendős Robben 10 szezon után szintén az idén köszönt el a bajor sztárcsapattól, és bár sajtóhírek szerint Kínából és Hollandiából is voltak ajánlatai, mégis visszavonult. A holland szélső karrierje legsikeresebb időszakát a Bayern Münchennél töltötte, amellyel nyolcszor végzett a Bundesliga tabellájának élén, a Német Kupát pedig ötször emelhette a magasba. A 2013-ban BL-győztes csapatnak ő is tagja volt.
Robben a holland válogatottal 2010-ben ezüst-, 2014-ben pedig bronzérmet nyert a világbajnokságon.
 

Bélyegkép: Alexander Hassenstein/Bongarts/Getty Images

Videók