Christian Gross a Schalke 04 új vezetőedzője

A Schalke idén csak egyszer, január 17-én nyert bajnoki találkozót.


Christian Gross veszi át a német labdarúgó-bajnokságban sereghajtó Schalke 04 szakmai munkájának irányítását.

A német sajtóban a Bild és a Ruhr Nachrichten című lap is beszámolt az együttes új vezetőedzőjéről, akinek a megbízatása a szezon végéig szól majd. Gross a karácsonyi ünnepek után áll munkába.

A 66 éves svájci tréner idén már a negyedik edzője lesz a csapatnak, amelyet tavaly nyár óta David Wagner, majd szeptember végétől múlt péntekig Manuel Baum irányított. Utóbbit egy vesztes bajnoki és egy győztes kupamérkőzés erejéig a holland klublegenda, Huub Stevens követte.

Christian Gross 1993 óta volt már a Grasshoppers, a Tottenham Hotspur, az FC Basel, a VfB Stuttgart és a Young Boys vezetőedzője is, majd 2014 óta Szaúd-Arábiában és Egyiptomban dolgozott.

A Schalke idén csak egyszer, január 17-én nyert bajnoki találkozót, azóta már 29 mérkőzésen maradt nyeretlen a Bundesligában, ami a második leghosszabb sorozat: a negatív csúcsot a Tasmania Berlin tartja, amely az 1960-as évek közepén sorozatban 31 mérkőzést játszott le sikertelenül. A csapat hat ponttal van lemaradva az osztályozót jelentő 16. helytől.

A Schalke jövő kedden a Hertha BSC elleni mérkőzéssel folytatja szereplését a Bundesligában. 

Borítókép: Guido Kirchner/picture alliance via Getty Images

Videók