Az utolsó csepp a pohárban: Ekkor lett elege a Bayernnek Nagelsmann-ból

Menesztésének pillanatában is távol járt Münchentől.


 Nagy meglepetésre a német gárda pénteken bejelentette, hogy azonnali hatállyal megválnak edzőjüktől, hogy helyette hétfői kezdéssel Thomas Tuchelt nevezzék ki.

A hírek szerint a Bayern München számára akkor vált biztossá Julian Nagelsmann menesztése, amikor megtudták, a német edző Ausztriába utazott síelni.

A Sky Sports jellemzően jól értesült újságírója számolt be róla, hogy a Bayern Münchennél nem voltak megelégedve a bajnokságban nyújtott teljesítménnyel, illetve azzal, hogy nem látták a játékosokon a fejlődést.

Ezeken felül pedig az sem volt szimpatikus a klubnak, hogy a német mester a Leverkusen elleni vereséget követően síelni ment ahelyett, hogy maradt volna Münchenben és megpróbált volna megoldást találni a problémára. Ez rossz üzenet volt a vezetőség felé, akik a kirúgása mellett döntöttek.

Könnyen lehet azonban, hogy Nagelsmann nem marad sokáig munka nélkül, ugyanis kirúgását követően szinte rögtön bejelentkezett érte a Tottenham, akik a szenvedő Conte helyére nézték ki.

 

 Fotó: Sven Hoppe/picture alliance via Getty Images

Videók