Az egyik Dárdai már hosszabbított

Dárdai Márton 2025-ig írt alá a Herthával.


Dárdai Márton 2025-ig meghosszabbította szerződését a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Herthával.

A berlini klub - ahol az első csapatnál édesapja, Dárdai Pál irányítja a szakmai munkát - a honlapján hétfőn kiemelte: a 19 éves védőre középiskolai tanulmányai mellett fontos szerep hárul a bennmaradásért küzdő gárdában. Arne Friedrich sportigazgató hangsúlyozta, hogy a középső Dárdai fivér a berlini klub akadémiájának egyik újabb kiemelkedő játékosa. A védő - aki tavaly tavasszal került a felnőtt keretbe - azt emelte ki, hogy tízéves kora óta játszik a klubban, és minden álma az volt, hogy itt legyen majd profi játékos.

Dárdai Márton az előző idényben még a kispadról figyelhette társait, a 2020/21-es szezonban viszont már ősszel bemutatkozhatott a felnőttek között, tavasszal pedig először lehetett a kezdőcsapat tagja és állandó játéklehetőséget harcolt ki. A most zajló pontvadászatban tíz mérkőzésen lépett pályára a 14. helyezett Herthában, amelynek a bajnokság hajrájában még küzdenie kell élvonalbeli tagságának meghosszabbításáért.

A részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a bő keretet kihirdetésekor Dárdai Mártonra is kitért. A szakember elmondása szerint a játékos még nem döntötte el, hogy a magyar válogatottban szeretne-e szerepelni - a korosztályos német csapatban már játszott -, ezért egyelőre ő sem számolhat vele.

Borítókép: Jan-Philipp Burmann/City-Press via Getty Images

Videók