Stankovic keserű szájízzel értékelt, zavarja a szögletből kapott gól

Dejan Stankovic vezetőedzőben maradt némi keserűség annak ellenére, hogy a Ferencváros csütörtökön továbbjutott a csoportjából az idén döntős Fiorentinával játszott 1-1-es döntetlennel a Konferencia-ligában.


 "Nyilván hagyott némi keserű szájízt ez a mérkőzés, mert nyerni szeretek és ha megtartjuk az előnyünket, akkor csoportelsőként csak a nyolcaddöntőben kellett volna folytatni a sorozatot. Ugyanakkor az utolsó harminc percben ellenállhatatlan tankként ment előre a Fiorentina, így az egyenlítésnél jobban zavar, hogy megint szögletből kaptuk a gólt" - mondta az MTI érdeklődésére a szerb szakember.

A játékosként Bajnokok Ligája-győztes tréner ugyanakkor azt is hangsúlyozta, összességében nagyon elégedett a csapatával, mert sikerült továbbjutnia, ami nemcsak a klub, hanem a szurkolók célja is volt. Hangsúlyozta, a Ferencváros 33 meccset vívott ősszel, ami Magyarországon egy teljes bajnoki szezont jelent.

"Nem szeretnék hiú ábrándokat kergetni. Én a csapatban, a munkában és az őszinteségben hiszek, ha ez mind megvan, az reménykedésre ad okot. De mindig a következő fordulóra, a következő mérkőzésre kell koncentrálni" - mondta a folytatást illetően Stankovic azok után, hogy az idén döntős Fiorentinával mindkét csoportmeccsen döntetlent játszott az együttese, amely két győzelemmel és négy pontosztozkodással veretlenül zárta a szakaszt.

Stankovic, aki hosszú éveket futballozott Olaszországban, méltatta a firenzei gárdát, úgy vélte, kifejezetten nagy eredmény, hogy nemcsak a pontszerzés jött össze mindkétszer ellene, hanem csapata mert játszani egy ilyen kaliberű riválissal szemben, kiváltképpen most, amikor kedden még mindössze 11 bevethető játékosnak tartott edzést.

"Ilyen a futball. Öt év után furcsa lehet, hogy nem első helyen áll a Ferencváros, de azon dolgozunk, hogy ezen változtassunk tavasszal" - fogalmazott az OTP Bank Ligával kapcsolatban Stankovic, aki dicsérte a korábban kevesebb lehetőséget kapó Katona Bálintot.

Kollégája, Vincenzo Italiano elégedetten nyilatkozott:

"A fiúkat sikerült fizikálisan és mentálisan is megfelelően felkészíteni. Nagyon örülünk, hogy elsőként jutottunk tovább, mert így februárban két meccsel kevesebb megméretés vár ránk. Nagyon jó meccset játszottunk, amelyen akár ki is kaphattunk volna, de ha Nzola belövi a helyzetét, akkor akár győztesen is hazatérhettünk volna. Összességében élvezetes kilencven perc volt".

Italiano különösen nagy eredménynek nevezte a csoportelsőséget azt figyelembe véve, hogy számos kulcsjátékosát nélkülözte, most pedig Nicolas Gonzalezt vesztette el. Kifejtette, ezúttal az volt a kulcs, hogy a Fiorentina nem kapott egy második gólt Oliver Christensen remek védésének köszönhetően.

Az 1-1-es döntetlennel a Fiorentina csoportelsőként a márciusi nyolcaddöntőbe lépett, míg a magyar bajnoknak, amely az előző idényben az Európa-ligában is megélte a kupatavaszt, másodikként februárban játszania kell a 16 közé jutásért. A Ferencváros hétfőn a nyoni sorsoláson kap ellenfelet az Európa-liga csoportharmadikjai közül.

Fotó: Laszlo Szirtesi/Getty Images

Videók