Szuper sárkányok, vergődő oroszlánok - Mérlegen a Primeira Liga, 1. rész

A címvédő FC Portót koronázták 2012-ben a portugál labdarúgó-bajnokság királyává. A dobogó második fokára a Benfica léphetett fel, a bronzérmet pedig a Braga focistáinak nyakába akasztották. A negyedik helyre befutó Sporting az Európa Ligában próbálhat szerencsét, akárcsak az ötödik Marítimo.


A tavaly veretlenül megnyert szezon után újabb nagyszerű idényt tudhat maga mögött az FC Porto. A még 2010 februárjában megkezdett veretlenségi szériát a Sárkányok egészen 2012. január 29-ig nyújtották, akkor a bajnokság 17. fordulójában 55 mérkőzés után kikaptak a Gil Vicentétől. Egy újabb sikerrel beállították volna a Benfica 34 évvel ezelőtt felállított rekordját, de így is egészen elképesztő sorozatról beszélhetünk. Több vereséget aztán nem is szenvedtek el a kék-fehérek az idény során, így a végén elég simán nyerték meg a bajnokságot. Bár sokáig kitartó üldözőnek bizonyult a Benfica és a Braga is - a szezon bizonyos szakaszaiban át is vették a vezetést a portóiaktól -, a bajnokság legeredményesebb támadóegységével és legjobb védelmével rendelkező Porto végül teljesen megérdemelten zsebelte be a bajnoki aranyat.



A nagy rivális Benfica ahogy tavaly, úgy idén is kénytelen volt beérni az ezüsttel. Tovább rontja az összképet, hogy a Portugál Kupából is idejekorán kipottyantak a Sasok, már a nyolcaddöntőben elvéreztek a Marítimóval szemben. Ami némi mosolyt csalhatott az idei évben a benfiquisták arcára, az a Ligakupa-győzelem, valamint csapatuk tisztességes helytállása a BL-ben, na és persze az is, hogy ők adták a bajnokság gólkirályát a 20 találatot jegyző Óscar Cardozo személyében. A paraguayi csatár 2010 után második gólkirályi címét nyerte Portugáliában.



Az elmúlt években az ország negyedik nagyjává felnőtt Braga kis híján megismételte a Belenenses 1946-os és a Boavista 2001-es bravúrját, akiknek a Benfica-Porto-Sporting hármason kívüli csapatként sikerült bajnoki címet nyerniük. Az Arzenalisták jól kezdték a szezont, és amikor tavasszal zsinórban 13 mérkőzést nyertek meg és a tabella élére álltak, a bajnoki cím már ténylegesen elérhető közelségbe került. A trónkövetelő bragaiak álmát aztán pont a három nagy akadályozta meg, ugyanis a bajnokság hajrájában mindhárom tradícionálisan nagycsapatnak számító egylettől vereséget szenvedtek, így elúszott az arany. Egy bronzérmes helyre azért így is jók voltak, így ha sikerrel veszik a selejtezőket, akkor jövőre a Bajnokok Ligájában is kipróbálhatják magukat. A Braga sikereihez nagyban hozzájárult a brazil Lima, aki hivatalosan csak azért nem gólkirály, mert eggyel több mérkőzés alatt hozott össze ugyanannyi gólt, ahányat Cardozo.



A bajnokság egyik nagy vesztese a lisszaboni Sporting. A zöld-fehérek tíz éve nyertek utoljára bajnokságot, ami rengeteg idő egy ekkora klub esetében. A vezetőség éppen ezért mindent megtett az átigazolási időszakokban a csapat megerősítése érdekében: nem kevesebb, mint 23 (!) új játékos érkezett Lisszabonba, igaz, legalább ennyi távozott is. A vérátömlesztés viszont nem volt túl sikeres, nem állt össze időben a csapat, így még a dobogóról is lecsúszott a Sporting. Amilyen rosszul ment a bajnokságban az Oroszlánoknak, olyan jól a kupában és a nemzetközi porondon: az Európa Ligában egészen az elődöntőig meneteltek, a Portugál Kupa döntőjében pedig az Académicával mérkőznek majd meg május 20-án. A csalódást keltő bajnoki szereplés ellenére tehát könnyen lehet, hogy mégsem marad trófea nélkül a Sporting.



Szép szezont zárhat az ötödik helyre bejövő, ezzel EL-indulást kiharcoló Marítimo. A brazil és afrikai légiósokkal teletűzdelt madeirai gárda keretében mindössze tíz portugál labdarúgót találhatunk, de úgy tűnik, hogy Pedro Martins vezetőedző csak minőségi külföldieket hozott a csapathoz. A kevés portugál között pedig olyan saját nevelésű fiatal tehetségeket találunk, akikre érdemes lesz odafigyelni a jövőben: ilyenek Rúben Ferreira, Sérgio Marakis és João Vieira. Ígéretes társaság, jövőre talán mégjobban meglephetik a mezőnyt.

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE:

Videók