Ronaldo megnevezte a világ nyolc legjobb futballistáját

„Nagyon különleges csoport”, de napjaink egyik sztárja mégsem került be.


Ronaldo Nazario pályafutása során két világbajnoki címet nyert a brazilokkal, játékosként magára húzhatta többek között a Real Madrid, a Barcelona és az Internazionale mezét is.

A Fenomén egy interjúban elmondta, szerinte kik (voltak) minden idők legnagyszerűbb futballistái: „Azt hiszem, létezik egy nagyon-nagyon különleges csoport, amiben helyet kapott Diego, Messi, Cruyff, Beckenbauer, Pelé, Van Basten és Ronaldinho. Magamat is ide sorolnám.” – árulta el.

„Mondják meg a szurkolók, vitassák meg a bárokban. De nem lehet őket rangsorolni, nem lehet generációkat összehasonlítani.” – tette hozzá a 46 éves klasszis.

A listán nem szerepel a „másik” Ronaldo, akire csak röviden utalt a visszavonult futballsztár. „Az emberek eredeti Ronaldónak hívnak, de a fenébe is, voltak mások is – és nem tűntek rosszabbak. Nem én vagyok az egyetlen, még többen fognak jönni, akik mindenben jobbak lesznek nálam” – véli.

„Azt tettem, amit tudtam, a legjobbat, amit tudtam. Most más dolgokat csinálok, fontos dolgokat, és folyamatosan fejleszteni akarom magam. Labdarúgóként most már nem tehetek többet” – zárta nyilatkozatát Ronaldo.

Az említett nyolcas közül már csak Messi aktív, a világbajnok argentin álomszerűen mutatkozott be új csapatában: győzelmet érő szabadrúgásgólt szerzett a lefújás előtt nem sokkal.

Borítókép: Mark Leech/Offside via Getty Images

 

Videók