Pozitív visszajelzéseket kapott a Puskás Aréna

A múlt héten a Bajnokok Ligájában a Leipzig-Liverpool, az Európa-ligában pedig a Wolfsberger-Tottenham, majd szerdán a Mönchengladbach-Manchester City BL-találkozónak adott otthont a Puskás Aréna.


A Puskás Arénában rendezett mindhárom nemzetközi kupamérkőzésnek pozitív visszhangja volt és további budapesti meccsekre lehet számítani Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivőjének tájékoztatása szerint.

"Az kétségtelenül kijelenthető, hogy Budapest kicsit az európai labdarúgás fővárosa lett az utóbbi időszakban, hisz jelentős mérkőzéseket rendeztünk, olyan topcsapatok érkeztek, mint a Liverpool, a Tottenham, vagy tegnap a Manchester City" - mondta el Sipos Jenő az M4 Sport csütörtök reggeli Sporthíradójában.

A múlt héten a Bajnokok Ligájában a Leipzig-Liverpool, az Európa-ligában pedig a Wolfsberger-Tottenham, majd szerdán a Mönchengladbach-Manchester City BL-találkozónak adott otthont a Puskás Aréna.

Hozzátette, hogy a mostani meccsekhez kitűnő ajánlólevél volt a tavaly szeptemberi európai Szuperkupa-mérkőzés, mely után kiváló értékelést kapott Magyarország az európai szövetségtől, az UEFA pedig így jó szívvel ajánlotta fel a budapesti lehetőséget azoknak a csapatoknak, melyek a pandémia miatt kialakult helyzetben saját pályájukon nem tudják, nem tudták fogadni riválisaikat.

A szóvívó azt is elárulta, hogy találkozókat komoly előkészületek előzték meg, minden érintett csapat elküldte szakembereit, akik ellenőrizték a körülményeket, többek között a pálya állapotát, az öltözőket, a VIP-szektort, vagy a szálláshelyeket. A szervezésben, rendezésben az MLSZ is részt vett, példaként emelte ki Sipos Jenő a szállítást és a sajtó kiszolgálását.

Hangsúlyozta, hogy a mérkőzések rendkívül hasznosak az ország számára is, mivel a Budapesten járt sztárcsapatoknak az egész világon vannak rajongóik, így világszerte terjed Budapest és az ország jó híre.


"Azt gondolom, hogy lesznek még mérkőzések" - jegyezte meg a szóvivő, aki azt is elárulta, hogy március 10-én női Bajnokok Ligája-meccsre kerül sor Magyarországon. - "A tapasztalatok azt mutatják, hogy akár a topcsapatok, akár bármelyik európai csapat szívesen választja, vagy választhatja Magyarországot, mi pedig szívesen látjuk őket.

Az pedig felemelő érzés, amikor ezek a legendás edzők úgy nyilatkoznak, hogy remekül érezték magukat Magyarországon, kiválóak voltak a körülmények."


Sipos Jenő az idei magyar-szlovén közös rendezésű U21-es Európa-bajnokság előkészületeiről azt mondta, hogy jól haladnak, minden a tervek szerint alakult eddig.

A nyári felnőtt Eb-vel kapcsolatban - amelynek Budapest társházigazdája - azt emelte ki, hogy az UEFA szeretné az eredeti időpontban, az eredeti helyszíneken, az eredeti tervek szerint lebonyolítani tornát, de a járványhelyzet miatt még vannak bizonytalanságok. Szerinte március végén, április elején hozhat döntést a kontinentális szövetség a torna lebonyolításának részleteiről.

Borítókép: Marton Monus/picture alliance via Getty Images
 

Videók