Platini hivatalosan is gyanúsított

A svájci ügyészség újra kivizsgálja Michel Platini ügyét.


A svájci ügyészség hivatalosan is gyanúsítottnak nevezte, és újabb nyomozást indított Michel Platinivel, a franciák háromszoros aranylabdás, Európa-bajnok labdarúgójával, a sportág európai szövetségének (UEFA) volt elnökével szemben.

Az ügyészek Joseph Blatterrel, a nemzetközi szövetség (FIFA) korábbi vezetőjével szemben a korábbiaknál szélesebb körben folytatott vizsgálatuk során ebben a hónapban vonták bele a 65 éves Platininek 2011-ben kifizetett kétmillió dolláros kifizetési ügyét.


Fotó: Laurence Griffiths/Getty Images

A FIFA 2015-ben hűtlen kezelésre hivatkozva - a szervezet szerint az "indokolatlan" kifizetésnek semmiféle szerződéses alapja nem volt - Platinit nyolc évre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) később négy évre csökkentette Platini büntetését, aki így tavaly október óta ismét tevékenykedhet a futballban. Platini elnöki tanácsadó volt Blatter első ciklusában, 1998 és 2002 között, a francia sportdiplomata 2011-ben nyújtotta be a tevékenysége utáni számláját.

Borítókép: Stefania D'Alessandro/Getty Images

Videók