Nemzetközi labdarúgás

„Nincs szükségünk az UEFÁ-ra!” – Toni Kroos kiállt a Szuperliga mellett

 Az utóbbi hónapokban ismét előtérbe kerül az új európai megmérettetés gondolata, ezúttal viszont kicsit másképp.

Az új elképzelés szerint 60-80 csapat divíziókban elosztva mérné össze erejét egymással, a korábbiakkal ellentétben pedig nem lennének garantált résztvevők, hanem teljesítmény alapján kerülnének be a klubok.

A Real Madrid középpályása, Toni Kroos is megszólalt a Szuperligával kapcsolatban, és meglepően nyíltan foglalt állást mellette.

„Azt hiszem, túl sokszor halljuk az UEFA véleményét a témáról. Miért jó az, hogy bevezetik például a Nemzetek Ligáját, amire senkinek nincs szüksége? Erről miért nem kérdeztek meg minket? Úgy gondolom, az ilyenek miatt fontos meghallgatni olyan javaslatokat, mint a Super League.”

„Ez egy nyílt sportverseny, amit a klubok irányítanak és nem az UEFA. A résztvevők úgy gondolják, nincs szükség az UEFÁ-ra. Szerintem egy esélyt minimum megérdemel!”

Toni Kroos has shown his support for a new European Super League pic.twitter.com/tPsO9VvOHg

— ESPN FC (@ESPNFC) February 17, 2023

Fotó:  Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images