Mark Clattenburg megnevezte az öt legrosszabb játékost, akivel játékvezetőként kellett szembenéznie

A játékvezetők sorsa sem egyszerű. - TOP2021: Ezt is sokan olvasták 2021-ben a Sport365-ön.


A Premier League korábbi játékvezetője, Mark Clattenburg elárulta, mely játékosok nehezítették meg leginkább a munkáját hosszú pályafutása során.

A 46 éves játékvezető asszisztensként kezdte pályafutását az északi ligában, és tovább kúszott felfelé a ranglétrán. Clattenburg 2004-ben kezdte kamatoztatni tudását a Premier League-ben, és 2017-ig az angol élvonalbeli bajnokság játékvezetője volt. A 2016-os Eb döntőjének és a 2016-os Bajnokok Ligája fináléjának mérkőzésvezetője is volt.

A korábbi játékvezető elárulta a The Daily Mailnek az öt legrosszabb játékost, akivel pályafutása során szembe kellett néznie.

Craig Bellamy
„A legrosszabb. Ő volt a legirritálóbb játékos a pályán, nagyon idegesített. Egyértelműen goromba volt, és nem számított, mit mondasz neki. Volt, hogy hibáztam ellene, de amiket mondott, az nem volt elfogadható. Ő egy olyan srác, akivel egyszerűen nem tudtam kijönni.”

Roy Keane
„Roy fizikálisan elképesztően kemény volt, és nem lehetett benne megbízni. Nézzék meg például az Alf-Inge Haaland elleni akcióját. Soha nem tudhattad, mit fog legközelebb csinálni.”

Pepe
„Pepével a Bajnokok Ligája döntőjében találkoztam. Olyan fickó volt, aki mindig nehéz eset, megpróbálta úgy alakítani a dolgokat, hogy kiállítsák a támadókat, ami nem mindig nagyszerű dolog, amikor az ember egy futballmeccset próbál bíráskodni.”

Jens Lehmann
„Régebben Jens Lehmannt nagyon kemény feladatnak találtam kezelni. Mindig nehéz volt vele, mert állandóan nyafogott. A csatárok próbálták felhúzni őt. Egy szögletet követően kicsit meglökték, ő pedig elkezdte lökdösni a játékosokat és vitázni a játékvezetőkkel.”

Rio Ferdinand
„A Fergie-korszakban nehéz volt játékvezetőnek lenni, Rio mindig elmejátékokat próbált játszani. Megpróbált hatni rád, valószínűleg azért, hogy befolyásolja a döntésedet. Nehéz volt vele, hiszen állandóan belemászott az arcodba.”

Forrás: sportbible.com
Borítókép/Fotók: sportbible.com

Videók