Lemondott Benfica vezetőedzője

Egyelőre nem tudni, hogy elfogadták-e a klub vezetői a lemondást.


Bruno Lage, a Benfica vezetőedzője a futballcsapat újabb kínos vereségét követően benyújtotta lemondását.

A lisszaboni gárda trénere a Maritimo elleni 2-0-ás vereség után személyesen közölte döntését Luis Felipe Vieira klubelnökkel, aki tájékoztatta erről az újságírókat. A sportvezető elmondta, hogy a szakember úgy érzi, tarthatatlanná vált a helyzete, mert mindenki azt szeretné, ha távozna posztjáról.

Vieira csak az edző kérését közölte, kérdésekre nem volt hajlandó válaszolni, így azt sem lehet tudni, hogy elfogadta-e a lemondást.

Portugál sajtóértesülések szerint ugyanakkor a vezetőség már felvette a kapcsolatot Mauricio Pochettinóval, az argentin trénert novemberben menesztette a Tottenham Hotspur.

A Benfica második helyen áll a portugál bajnokságban, ám a az újraindulás óta gyengén szerepel, öt meccséből mindössze egyet nyert meg, és hátránya már hat pont az ősi rivális Portóval szemben.


A hétfőit megelőző meccsén hazai pályán kapott ki 4-3-ra a Santa Clarától.

Borítókép: Gualter Fatia/Getty Images
 

Videók