Hulk távozhat Kínából - Öt klub érdeklődik iránta

Úgy tűnik továbbra is a pénz motiválja a brazil játékost.


Hulk egyes értesülések szerint döntött, miszerint a januári átigazolási időszakban kész távozni a kínai bajnokságban szereplő Shanghai SIGP-ből.

Az ESPN értesülései szerint öt lehetséges klub van a listáján: Porto, Zenit, Vaso da Gama, Palmeiras és egy MLS csapat. Egyelőre azonban a játékos visszautasította a portugálok első ajánlatát, mivel a felajánlott fizetés (nettó 1,5 millió euró) nem felel meg a követeléseinek.

Sport365.hu - A hihetetlen Hulk visszatérhet Európába

Hulk felfedte, hogy Angliából, Spanyolországból és Olaszországból is érkeztek már érte ajánlatok. A Sanghaj 2016-ban 45 millió fontért cserébe szerződtette a brazil izomtornyot a Zenitből, ahol Hulk négy év orosz futball után döntött úgy, hogy hátat fordít az európai futballnak.

A Shanghai SIGP együttesében szezononként 20 millió eurót keres, aki ezt 144 mérkőzésen 76 góllal és 54 gólpasszal hálálta meg. A statisztikák azt mutatják, hogy annak ellenére, hogy már 34 éves még mindig csúcsformában van.

Forrás: fichajes.com
Borítókép: Visual China Group via Getty Images/Visual China Group via Getty Images

Videók