Gianni Infantino a büntetőeljárása idején is betölti tisztségét

Állítólag titkos találkozókon vett részt Michael Lauber svájci államügyésszel.


Az ellene indult büntetőeljárás alatt is betölti tisztségét Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke.

"Továbbra sincs akadálya annak, hogy az elnök ellássa feladatait. Nem vádolták meg semmivel, nem találták bűnösnek semmiben, és mindenben együttműködik a hatóságokkal" - olvasható a világszervezet szombati állásfoglalásában.

Csütörtökön Stefan Keller svájci különleges ügyész azért indított büntetőeljárást Infantino ellen, mert állítólag titkos találkozókon vett részt Michael Lauber svájci államügyésszel. A találkozókon részt vevő főügyész ellen szintén eljárást kezdeményeztek.

A FIFA június elején minden vádat tagadott, és azt állította, az 50 éves elnök semmi törvénybe ütközőt nem tett, és az ilyen találkozók egyáltalán nem szokatlanok.

Lauber kedden beadta a felmondását, miután a bíróság megállapította, hogy eltitkolta találkozóit Infantinóval, és hazudott a feletteseinek, mialatt korrupciógyanú miatt vizsgálat folyt ellene. Hivatali feladatait augusztus 31-ig látja el.

Az ügyészség felügyeleti testülete előzőleg kötelezettségszegést, bűnpártolást és hivatali titok megsértését állapította meg amiatt, hogy Lauber 2016-ban és 2017-ben titokban találkozott Infantinóval.

Lauber amiatt került a kritikák középpontjába, hogy a túlságosan lassú ügymenet következtében áprilisban elévülés miatt leállt a svájci ügyészség vizsgálata több német funkcionárius ellen, akik a 2006-os világbajnokság előtt gyanús kifizetéseket kezdeményeztek.

Infantino korábban visszautasította a vádakat, szerinte a találkozókon csak "a FIFA érdekét képviselve tisztázott bizonyos kérdéseket, ez a kötelessége volt, és a jövőben is ezt fogja tenni".

Borítókép: Jason Alden/Bloomberg via Getty Images

Videók