Döntött a FIFA a tiszta játékidővel kapcsolatban

Gianni Infantino közölte, terveznek-e a jövőben a megállítható órával kísérletezni.


 A FIFA elnöke beszámolt arról, hogy lezajlott az IFAB 137. éves ülése, ahol szó volt a jövőben megfontolandó szabályváltozásokról is.

Az utóbbi időben egyre gyakrabban téma az, hogy a labdarúgásban használhatnának a kézilabdához és kosárlabdához hasonló tiszta játékidőt, amely annyit takar, hogy amikor áll a játék, az időmérő eszköz is megállításra kerül.

Jól észrevehető volt, hogy az időhúzás ellen már a katari vb-n is próbáltak fellépni, ott ezt feltűnően hosszú hosszabbításokkal igyekeztek elérni.

Mint ahogyan Infantino beszédéből is kiderült, a jövőben is ezt a módszert szeretnék alkalmazni és elterjeszteni. Ezzel az elnök a közeljövőre vonatkozóan kizárta annak lehetőségét, hogy a megállított órával kísérletezzenek.

„Küzdenünk kell az időhúzás ellen. Láthattuk, hogy a vb-n a hosszabbításokkal is erre törekedtek a játékvezetők.”

„Azt akarjuk, hogy a vb-n használt módszer egy általános, univerzális szabály legyen, amit mindenhol betartanak. Szeretnénk, ha minden játékvezető tudná, hogy hozzá kell adni a meccsekhez az elvesztegetett időt.”

Infantino beszélt arról is, hogy nem szeretnénk a gólörömök lehetőségét mérsékelni, de azok időtartamát szintén beleszámítják majd a meccsek idejébe.

Emellett szó volt a játékosok testi épségének védelméről és folyamatosan csökkenő játékvezetői bázisról is. A szervezet mindkét eset kapcsán lépéseket tervez.

A FIFA elégedett a VAR-technológia terjedésével és az úgynevezett „félautomata-lesjelző” működésével, így ezeket egyre több stadionban és mérkőzésen állítják majd használatba.

Fotó: Raddad Jebarah/NurPhoto via Getty Images

 

Videók