Amikor Messi „lelkileg elpusztította” Nestát

Az olasz védő elárulta, hogy rombolta le őt Lionel Messi.


Alessandro Nesta úgy fogalmazott, hogy Lionel Messi „lelkileg elpusztította”, amikor találkoztak egymás ellen egy Bajnokok Ligája mérkőzésen.

Nesta a futballtörténelem egyik legjobb középhátvédje, de a legendás olasz focista elismeri, hogy Messi „szellemileg megsemmisítette” őt, amikor a 2011/12-es szezonban egymás ellen játszottak a Bajnokok Ligájában. Az akkor 37 éves Nesta farkasszemet nézett a fiatal Messivel, aki abban a szezonban is elképesztő teljesítményt nyújtott, hiszen 73 góllal zárta a szezont.


Fotó: Claudio Villa/AOP.Press/Claudio Villa/Getty Images

A Lazio és az AC Milan korábbi szupersztárja felidézte azt a pillanatot, amikor a barcelonai jelenség lenyűgöző párharcban felülkerekedett rajta, majd mérlegelte a Messi és Cristiano Ronaldo közötti rivalizálást is.

„A tizedik percben megrúgtam Messit, és kimerülten zuhantam a földre, akkor már csillagokat láttam. Erre ő a kezét nyújtotta, hogy felhúzhasson. Ott mentálisan elpusztított. Érted? A földön voltam, és amikor két másodperc múlva kinyitom a szemem, a kezét és az arcát látom, ahogy segíteni akar nekem, hogy felkeljek. Egyszerűen elpusztított.”

„Ronaldo és Messi ellen is játszottam. A kicsi (Messi) fenomenális, de a riválisa is évente 40 gólt szerez. Mindketten a maguk módján nagyon erősek. A kettő közül azonban, inkább Messivel nem találkoznék a pályán.”


Fotó: Matthew Peters/John Peters/Martin Rickett - PA Images/PA Images via Getty Images

Forrás: sportbible.com
Borítókép: sportbible.com

 

Sport365.hu - A Barcelona elnökének álmai aláírása: Cristiano Ronaldo

Cristiano Ronaldo lehet a nyár leghihetetlenebb átigazolásának témája, hiszen Joan Laporta, a Barcelona elnöke állítólag le akarja igazolni a szupersztárt, hogy egy csapatban játsszon Lionel Messivel. Ronaldo jövője a Juventusban kérdésessé vált, még akkor is, ha az olaszok a szezon utolsó napján kvalifikálták magukat a Bajnokok Ligájába.

Videók