102 éve született Illovszky Rudolf

Noha az ifjú Illovszky a két világháború között az MTK-ban kezdett futballozni, 1941-ben, tizenkilenc éves korában Angyalföldre tette át a székhelyét, hogy a frissiben feljutott Vasas játékosa legyen.

Hogy aztán ezzel a lépésével végérvényesen eldőljön a sorsa…

Ettől fogva ugyanis nem kevesebb, mint tizennégy éven át játszott piros-kék színekben, és talán kevesen tudják, de három alkalommal a magyar válogatott szerelését is magára ölthette.

Ennek ellenére Illovszky Rudolf nem játékosként, hanem edzőként írta be magát a magyar labdarúgás aranykönyvébe, miután évtizedeken keresztül mutatott irányt hazánk és szűkebb pátriája, Angyalföld számára.
Csaknem fél évszázados munkássága alatt számtalan dicső pillanat főszereplője volt, gondoljunk csak a Vasas kispadján elért négy bajnoki címre, egy Magyar Kupa-győzelemre, három Közép-Európa kupa elsőségre, illetve a nemzeti tizeneggyel szerzett olimpiai ezüstéremre, valamint Európa-bajnoki négyes döntőbe jutásra.

Most pedig a jeles nap alkalmából idézzük fel azt a sikerét, amelyre mind közül talán a legbüszkébb volt, hiszen egy olyan szezonban ért fel a csúcsra szeretett klubcsapatával, amikor mindenki előre odaadta volna az aranyérmet a világklasszisokkal felálló Újpesti Dózsának.

1976-ban járunk, a korábban zsinórban hét bajnoki címet nyerő lila-fehérek elképesztő sorozatát a Ferencváros megszakította, úgyhogy a Megyeri úton nagyon fogadkoztak, hogy egy ilyen apró kisiklás után visszafoglalják a helyüket a dobogó legfelső fokán. Sokáig úgy is tűnt, hogy ebben senki és semmi nem akadályozhatja meg őket, Törőcsikék a tavasz közepén még magabiztosan vezették a tabellát. Ám ekkor nem várt fordulat következett be, az Újpest addig hibátlanul működő gépezetébe apró porszemek kerültek, amely néhány meglepő pontvesztést eredményezett. A Vasas kapva kapott a vissza nem térő alkalmon, elképesztő győzelmi sorozatba kezdett, és négy fordulóval a vége előtt átvette a vezetést.

Ha pedig már sikerült a csoda, és megelőzték a lilákat, eszük ágában sem volt kiengedni a kezükből azt. De Angyalföldön mindenki tisztában volt vele, hogy azt a négyszer két pontot, amely a biztos aranyéremhez még kellett, aligha fogják tálcán átnyújtani nekik a riválisok. Elnézve a vetélytársak sorsolását, a többség még mindig az újpestiek elsőségét várta, ugyanis Várhidiéknak elvileg három könnyű ellenfél (elsőnek a már kiesett Dorog) jutott, míg a Vasas azonnal egy rázósnak ígérkező győri vendégjátékra készülődött. A 32. fordulóban tehát benne volt a helycsere lehetősége.

Nos, ehhez képest olyasvalami történt, amelyre még a legoptimistább angyalföldi szurkolók sem számítottak. Az egész idényben mindössze négy győzelmet arató, már hetekkel korábban matematikailag is kiesett Dorog bombameglepetésre legyőzte a válogatottak sorát felvonultató Újpesti Dózsát, megnyitva a lehetőséget a Vasas előtt. Ők pedig köszönték szépen, éltek vele, 2:1-re nyertek a Rába partján, két fordulóval a vége előtt hárompontos előnyre szert téve. Vagyis biztossá vált, ha a következő találkozón Illovszky mester tanítványai legyőzik a Zalaegerszeget, az Újpest meccsétől függetlenül megnyerik a bajnokságot.

Ennek tudatában készülhettek a piros-kékek életük legfontosabb mérkőzésére.

A helyszín a Fáy utcai stadion, az időpont pedig 1977. június 8-a, szerda, 17 óra volt.

Egy dátum, amelyet aki ott volt a helyszínen, egészen biztosan nem felejti el sohasem. Mert ez a nap, ez a diadal aranybetűs fejezetként vonult be Angyalföld és a Vasas dicsőségét hirdető históriás könyvekbe.

A találkozót ugyanis olyan magabiztossággal nyerte meg a piros-kék csapat, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Meglehet, a második percben a vendégek jutottak előnyhöz, de az örömük mindössze pár másodpercig tartott, hiszen az ezüstcipőre is hajtó Várady Béla jóformán a középkezdésből kiegyenlített. Nem sokkal ezután Izsó Ignác is beköszönt, ettől fogva pedig már nem lehetett kérdéses, hogy ezen a kellemes nyár eleji napon bajnokavatásnak lesz szemtanúja a közel tizenötezer kilátogató néző. A második félidőben már csak egy gól esett, azt pedig ki más is szerezhette volna, mint a gólkirályi címet utcahosszal megnyerő, végül harminchat góllal záró ballábas csodacsatár, Várady Béla.

Amint a kilencven perc elteltével a játékvezető, Marton László hármat fújt a sípjába, a Vasas játékosai örömittasan ölelkeztek össze, hogy néhány pillanattal később az eksztázisban tomboló, és a pályára berohanó, ünneplő szurkolósereg is kövesse őket, össznépi fiesztává varázsolva a diadalt, amellyel visszavonhatatlanul eldőlt, hogy:

AZ 1976-1977-ES IDÉNY BAJNOKA A VASAS!

Ameddig a szem ellátott, lengtek, lobogtak a piros-kék zászlók, és ezer meg ezer torokból zúgott egyszerre az "Angyalföld, Angyalföld!" kórus, amikor egyszer csak elhalkult az eksztázisban tomboló publikum, hogy pár másodperc szünetet követően felharsanjon az a rigmus, amelyet Illovszky mester amíg élt, soha nem felejtett el:

– Rudi bácsi, köszönjük! Rudi bácsi, köszönjük! Rudi bácsi, köszönjük! – zengett az egész stadion. A győztes hadvezér, vagyis Illovszky Rudolf pedig a pálya szélén nem győzte fogadni a gratulációkat, és alig bírt válaszolni a sok-sok újságírói kérdésre, amelyek szinte kivétel nélkül azt firtatták, hogy vajon mi lehet a titka a Vasas remek szereplésének.

A három és fél évtizede az angyalföldieket szolgáló, játékosként és edzőként több mint hatszáz Vasas-mérkőzésen közreműködő futball-legenda egy valóban megszívlelendő dolgot emelt ki.

Érdemes megfontolni Rudi bácsi szavait, azé a legendáét, akiről méltán nevezték el évtizedekkel később a 2019. július 5-én átadott, csodaszéppé varázsolt, vadonatúj Fáy utcai stadiont:

A nagy ünneplés közepette ugyanis szerényen, igazi sportemberhez méltó módon csupán ennyit mondott:

– A titok? Csak ennyi: aki a Vasasban sportolt, és aki a jövőben is a Vasasban fog sportolni, az érezze magát megtisztelve. Mert a piros-kék színekben sportolni hatalmas megtiszteltetés. És ezek a fiúk itt a pályán mindannyian így éreznek. Övek a dicsőség!

RUDI BÁCSI, NYUGODJON BÉKÉBEN!

Borítókép: vasasfc.hu